2015. augusztus 11., kedd

Ki is az a Mary Sue?

Íme, megérkeztem a legelső cikk-fordításommal a blogon, méghozzá a What is a Mary Sue? című, igen nagyszerű cikkel, amelynek témájáról Pannának és nekem is elég határozott véleményünk van, épp ezért nem csupán lefordítottam a szöveget, hanem meg is toldottam a saját tapasztalatimmal, és el is vettem belőle azok szerint, és így a végére meglehetősen szabados lett. A fordítás, fogjuk rá, hogy Panna és az én fele-fele arányú munkánk, de szerintem neki több munkája van benne, mint nekem. (Remélem, nem látja meg, hogy ezt ideírtam, mert képes, és kitörli.)
Egyébként a kritikarendelésemről nem feledkeztem el, nagyon is tudok a dologról, és ígérem, minél előbb hozom - de azért annyival előbb nem, hogy a minőség rovására menjen, remélem.

Tehát, kicsoda Mary Sue?

Mary Sue az a szereplő, akit (érdemtelenül) mindenki szeret, tisztel és akinek mindig minden sikerül.
Jellemzően kezdők hibája. Általában nőnemű, de férfi Mary Sue is akad (ezt néha Gary Stu névvel emlegetik). Nemtől függetlenül az a fő jellemzője, hogy csak jelentéktelen kihívásokkal, nehézségekkel illetve hátrányokkal szembesül. A mások számára komoly, sőt akár áthághatatlan problémák soha nem jelentenek komoly gondot egy Mary Sue számára, sőt néha már-már úgy látszik, hogy az univerzum egész felépítése megtörik, hogy neki minden simán mehessen. Példának okáért:
  •  Azok a karakterek, akik egyébként mogorvák vagy ellenségesek, azonnal érzékelik Mary Sue isteni jóságát és nemmindennapiságát, és miatta nagyon gyorsan megjavulnak, megváltoznak.
  •  Senki nem gyanakszik egy Mary Sue-ra, pláne nem azok a karakterek, akik tudják magukról, hogy olyan ellenségeik vannak, akik holtan akarják őket látni, vagy akiknek olyan tárgy vagy tudás van a birtokukban, aminek nem, nem és nem szabad rossz kezekbe kerülnie. Mary Sue ugyanúgy lehetne kém vagy az ellenség bérence, mint akármelyik másik karakter, de senki nem tesz semmilyen óvintézkedést az ellen, hogy ellopjon valamit, megöljön valakit vagy kényes információkat tudjon meg, sőt: gyakran maguk árulják el a kényes információkat Mary Sue-nak. Talán kapásból bele is szeretnek.
  • A Mary Sue-k ellenségei és riválisai soha nem jelentenek komoly fenyegetést, és mindig gyorsan legyőzik őket. Mary Sue ellenségei tulajdonképpen szalmabábok és papírtigrisek is lehetnének.
  • Gyakorlatilag nincsen családja, illetve nincsenek barátai, így minden idejét olyan karakterekkel töltheti, akikkel tényleg szeretne együtt lógni - és akiknek mindig tengernyi idejük van arra, hogy vele lehessenek.
  • Úgy általában minden karakter hihetetlenül el van bűvölve a Mary Sue-tól, gyakran a mániákusságig.
  • Azoknak a dolgoknak, amiknek komoly nehézségeknek kéne lenniük, nincs valószerű hatásuk a karakterre vagy az életére. Az érzelmi traumák eltűnnek, hogy az írónak kényelmes legyen. Bármi, ami a valóságban traumát okozna, semmilyen hatással nincs a Mary Sue-ra. Akkor is gyönyörű, ha addig egy nincstelen paraszt életét élte. Az örökös, megfeszített munkát végző Mary Sue gyakran elképesztően és mesterien ért egy összetett és bonyolult dologhoz, annak ellenére, hogy nem lehetett elég ideje és energiája ahhoz, hogy amatőr szinten elsajátítsa.
  • Lényegében a Mary Sue az író elkényeztetett kisállata: akármit is akar vagy van szüksége - legyen az tudás, tehetség, pénz, hírnév vagy szerető -, nevetségesen könnyen és gyorsan megkapja, gyakran rondán ellentmondva az előzőleg meghatározott szabályoknak. (Megj.: az, hogyha egy karakter minden eddig ismert alapelvet meghazudtoló felfedezést tesz vagy dolgot csinál, és ezzel alapjaiban rengeti meg a világot, nem feltétlenül rossz.  Addig a pontig, amíg az ember tudatosan és mint fordulópontot használja, és nem azért, hogy a karaktert kihúzza a csávából.)

Mary Sue-knak ritkán, vagy egyáltalán nem kell számolniuk semmilyen tettük következményeivel.
Példák:
  • Diákként Mary Sue inkább vad partikra jár, mint tanul, ez a jegyein valahogy mégsem látszik meg soha. Az, hogy mégis bejut a főiskolára vagy szerez egy jó munkát, sosem kérdéses - vagy soha nem is lesz szüksége rá, hogy egyáltalán főiskolára járjon vagy szerezzen egy jó munkát.
  • Mary Sue nyíltan szekálja Poppy May-t, aki régóta Billy Bob jó barátja. Billy Bob, aki Mary Sue-val csak két hete találkozott először, egyáltalán nem törődik azzal, hogy Mary Sue megbántotta a régi jó barátját, és ugyanúgy imádni fogja Mary Sue-t, mint addig tette - mert miért is ne szeretné?
  • Mary Sue begyújt némi robbanószert Poppy May konyhájában, hogy "megviccelje". Ezt Billy Bob nagyon viccesnek találja, és azt a nézetet vallja, hogy Poppy May "megérdemelte" - annak ellenére, hogy a kár jó pár száz ezer, ha nem millió forintra rúg, és Poppy May így is három munkát lát el egyszerre. Persze, rendőrségről illetve bírságról szó sem esik.
  • Tegyük fel, hogy Mary Sue egykor a Nagybetűs Gonosz leghűségesebb követője volt, de a történet kedvéért pártfordult egyet, átállt a hősökhöz. Ezután senki nem fogja figyelembe venni annak a lehetőségét, hogy Mary Sue esetleg még mindig a Nagybetűs Gonosz oldalán áll, és csak kémkedik neki.
  • Amíg a Nagybetűs Gonosz pártján állt, Mary Sue komoly kárt is okozott egyes karaktereknek, vagy olyanoknak, akik fontosak a többieknek. Mégis, ezek után mindent megbocsátanak neki, és senkinek, aki számít, nincs semmiféle ellenérzése vele szemben. Mary Sue-t soha semmiért nem vonták és vonják felelősségre, és a témát talán fel sem hozzák többet. Ha mégis, akkor azt negatív karakter teszi, és csak azért, hogy Mary Sue-t befeketítse.

Mary Sue-t nagyon gyakran azért alkotja meg az író, hogy az olvasók Mary Sue-t imádják, irigyeljék vagy szánják ahelyett, hogy együtt éreznének vele valaha is.
Ez alapvetően a "ki nem érdemelt tisztelet"-probléma egyik ága - az író mindenkitől elvárja, hogy lenyűgözőnek, csodálatra és tiszteletre méltónak tartsa a karakterét. (Az egyéniségről, egyediségről, a sokoldalú karakterekről már senki nem hallott, hát még olyan karakterekről, akik NEM kizárólag jók vagy rosszak - pedig a valóságban sem mindenki tökéletesen pozitív vagy épp menthetetlenül gonosz.) Ebben semmi új nincs - a puritán irodalom gyakran vonultatott fel "túl-jó-ehhez-a-bűnös-Földhöz"-hősnőket, akiket a puritán gyerekek példaképeinek szántak. 

Mary Sue nem csak a weben megtalálható amatőr írásokban vagy fanfiction-ökben fordul elő.
Hivatásos írók is alkottak már olyan elcsépelt karaktereket, mint a leglaikusabb bloggerek - vegyük példának a mindenki által ismert Bella Swan-t és Edward Cullen-t. Vagy ott van Anastasia Steele is, a valaha volt legbutább, példaképnek méltónak beállított romantikus-regény hősnő. Ez a pár karakter az élő példa rá, hogy attól, hogy valaki Mary Sue-t ír, még meggazdagodhat az írásból, de ettől függetlenül baromság azzal lefegyverezni akárkit is, hogy ha Meyernek megbocsátja az a rengeteg rajongó, akkor miért kell engem leszólni érte. Mary Sue-t írni szarvashiba, akár elkövették már mások, akár nem.

A Mary Sue-k nem egyszerűen azok a karakterek, akiket nem szeretsz, vagy hülyén megírt szerelmi történetek főhősei.
Amikor tényleg Mary-Sue-val találkozik az ember, akkor úgy érzi, hogy állandóan rá akarják erőszakolni azt, hogy a karakter milyen elképesztően fantasztikus, különleges, erkölcsös, erényes vagy egyszerűen A JÓ. Igaz, hogy felettébb gyakori, hogy a Mary Sue-k rosszul kidolgozott románcokba bonyolódnak (van egyébként egyáltalán olyan történetes blog, amiben nincs szó kettejük halhatatlan és örökkévaló szerelméről? A.), de nem minden ügyetlenül megírt románc szereplői Mary Sue-k. A Mary Sue-k azok, akik akár a nehézkedés törvényét is megtörik, ha ez kell ahhoz, hogy megkapják, amit akartak.

És nem is egyszerűen erős és/vagy tehetséges női karakterek.
Ha egy női karakter idegesít téged, tedd fel magadnak az egyszerű kérdést: akkor is ugyanilyen idegesítőnek találnám ezt a karaktert, ha férfi lenne? Ha a válasz nem, akkor talán az a karakter nem is egy Mary Sue.

Sőt: nem is azoknak a történeteknek  főhősei, amikben az író saját vágyait, fantazmagóriáit írja meg.
Az ilyesmivel önmagában semmi probléma nincs. A probléma akkor kezdődik, ha a vágyak beteljesítése az írás vagy a karakterek hihetőségének rovására történik (pl. amikor a főhőst annak ellenére is mindenki imádja, hogy gyakorlatilag semmit nem tesz értük vagy hogy nagyon bunkó velük), vagy unalmassá teszi a történetet (például egyáltalán nincs kérdés arról, hogy a főhősnek mit kell tennie vagy mit akar, vagy minden erőfeszítés nélkül eléri, megkapja azt).


És el ne felejtsem: TAK.
(Aki nem ismeri/ismerte a hajdani Dumaragu Simonját, annak: a TAK azt jelenti, tisztelet a kivételnek. Ezt szerintem fogom még használni a blogon.)

És most kivételesen élénk fangirling állapotban vagyok, és az angol-tilalmam ellenére is úgy fogok elköszönni, ahogy Harry Fucking-Perfect Styles.
All the love xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése