2015. december 22., kedd

Alapvető tippek az egészséges, hihető kapcsolatok megírásához

Nos, utoljára augusztus végén hoztam Springhole-os cikkfordítást, és éppen ideje volna egy újabb témát feldolgozó cikket lefordítanom nektek. Eddig ugye volt már szó Mary Sue-ról és arról, hogy mit ne írj bele egy romantikus sztoriba. Ezúttal nem kevesebb, mint három cikk fordítását hoztam egy cikken belül, hogy folytatólagosan egymás mellett legyenek, mivel mindhárom cikk ugyanarról szól, a Basic Tips To Write Healthy Relationships, a More Tips For Portraying Believable, Functional, & Healthy Relationships és a Yet More Tips To Portray Believable & Healthy Friendships and Romances is. A három cikket jól láthatóan el fogom választanai egymástól, hogy ne folyjanak össze annyira. Remélem, tetszeni fog a cikk, és tudok vele segíteni. Észrevételeiteket, kérdéseiteket és egyéb közlendőiteket ne habozzátok megírni kommentben! :)


Alapvető tippek az egészséges kapcsolatok megírásához

A románc népszerű műfaj, de gyakran kezelik nagyon rosszul. Azok a kapcsolatok, amiket a való életben egészségtelennek tartanánk, a webes írásokban gyakran elfogadottak, vagy vágyálmok tárgyai. Szóval álljon itt egy lista arról, hogyan kerülj el néhány gyakori buktatót.

Tégy róla, hogy a karakterekben legyen valami közös.
A rajongás - alias "szerelem első látásra" - remekül működik, amíg csak összehozza a leendő párt, de nem ez az, ami együtt is tudja tartani őket - eljön majd a pont, amikor egymás dicsfényében fürdőzni egyszerűen már nem lesz elég. Tegyél róla, hogy a karaktereidnek legyen közös pont az érdeklődési köriben vagy céljaiban! Erre jó példa Marie és Pierre Curie - mindketten szenvedélyesen szerették a tudományt, és élvezték a közös munkát.

...De ne csináld őket pont ugyanolyanra.
Tégy róla, hogy legyen olyan dolog, ami nem hozza lázba mindkét karaktert, olyan dolog, amit valóban imádnak (hű:) más emberekkel űzni! Képzeletország/Fantázia gyakran állít elő olyan párocskát, akiknek az élete egy az egyben egymás körül forog (ezt romantikusnak és a vágyak netovábbjának beállítva), de a való életben ez nem lenne egészséges vagy jó.


Otthonosan kell mozogniuk egymás társaságában.
Hacsak nem friss még a kapcsolatuk, nem szabad félniük attól, hogy önmagukat adják, vagy, hogy esetleg a "rossz" dolgot mondják a másik előtt. Ha a karaktereid már gyakorlatilag az oltár előtt állnak, és az egyikük még mindig azon izgul, hogy esetleg rosszul jön ki valami, amit a párjának mond, ott valami nincs rendjén.

Nem szabad elhanyagolniuk a barátaikat.
Biztos, hogy az új kapcsolatok felemésztenek némi időt, de ne hagyd, hogy a karaktered teljesen (vagy majdnem teljesen) elfelejtsen a régi barátaival lógni és kikapcsolódni. Egy egészséges kapcsolat nem abból áll, hogy a felek megsemmisítik egymás közösségi életét.

Ne legyenek túlságosan féltékenyek vagy érezzék magukat fenyegetve, ha a párjuk valaki mással is beszélget vagy lóg.
A karaktereidnek bízniuk kell egymásban annyira, hogy ne legyenek féltékenyek, valahányszor valaki mással találkozik a partnerük. És nem szabad feltételezniük, hogy az a másik valaki egy "régi láng" vagy hasonló. Persze, egy pici féltékenység egy kapcsolat kezdetén, amikor az még nem szilárd, rendben van. De, ha a karaktereidnek egy stabil, elkötelezett kapcsolatot kellene imitálniuk, a féltékeny viselkedés arra utal, hogy valahol baj van.

Az egyik félnek nem szabad teljesen vagy majdnem teljesen a másiktól függnie.
Míg ez elég cukinak hangozhat leírva, a valóságban egy borzalmas szituáció! Borzalmas az "erős" partnernek, mert az ilyesmi messze túl sok felelősség egy személynek, és borzalmas a "gyenge" partnernek, mert, ha bármi történik az "erős" partnerrel, akkor mentőöv nélkül marad a mélyvízben.

Ne feledd, ha egy irányításmániás megnyerő csupán azért, mert "X egyszerűen szereti Y-t", attól még továbbra is irányításmániás.
És ez rohadt ijesztő, különösen azoknak, akiknek volt már részük érzelmileg megalázó/manipuláló személlyel való kapcsolatban. Edward Cullen viselkedésétől a Twilight-ban például kirázott a hideg, amikor olvastam a könyvet.
Ne feledd - a való életben a bántalmazóknak és irányításmániásoknak gyakran van egy cukin hangzó indoklásuk a viselkedésükre: "Csak nem akartam, hogy bajod essen!", vagy "Nem bírtam elviselni a gondolatát annak, hogy így bánjon veled!". Ha a karaktered úgy viselkedik, mint egy irányításmániás/zaklató, akkor ő valóban irányításmániás/zaklató, a szándékától függetlenül.

Emlékezz: a pszichológiai manipuláció nem egy egészséges kapcsolatra utal!
Lehet, hogy a kifejezés durvának hat, de ezt nem tudom jobban lefordítani, és tényleg szokott ilyen lenni a fikcionális és a valódi kapcsolatokban is.
Manipulációnak számít:
  • Olyan kérdéseket feltenni, amire egyszerűen nincs "helyes" válasz ("Azt hiszed, jobban szeretsz engem, mint én téged?"), vagy bármilyen, hasonló trükkös kérdést, ami a kapcsolatról szól.
  • Azt éreztetni a másikkal, hogy nincs rá mód, hogy kilépjen a kapcsolatból anélkül, hogy emiatt borzalmas ember volna - például, "Ha te nem lennél, megölném magam/visszasüllyednék a depresszióba/újra inni kezdenék."
  • Elutasítani vagy elbagatellizálni a partner érzéseit ("Csak félreértelmezed/túlreagálod a dolgot...").
  • Gyengeként vagy cselekvésképtelenként bánni a másikkal ("Ó, egyértelműen nem tudod becipelni azt a poggyászt a szobádba. Hadd vigyem be neked én.").
  • Mindenáron, módon és formában a másik felet hibáztatni - pölö "Nézd, mit tettem miattad!", vagy "Ha nem akartad, hogy x megtörténjen, nem kellett volna y-t tenned!"

Még több tipp a hihető, funkcionáló & egészséges kapcsolatok megformálásához

A cikknek, bár a romantikus kapcsolatokról íródott, nagy része alkalmazható a plátói kapcsolatokra/barátságokra is.

Élesen válaszd le azt, amit te tudsz és érzel arról, amit a karaktered tud és érez.
Ha nem így teszel, virtuálisan lehetetlen lesz olyan karaktert írnod, aki hihetően viselkedik, mert így olyasvalakiről fogsz írni, aki úgy viselkedik, mintha a sztorin kívül élne, nem pedig benne.
Nem számít, hogyan oldod meg, a karaktereid nagyon más helyzetben lesznek egymáshoz képest, mint kellene, ha kevered a saját és a főszereplőd perspektíváját. Teszem azt, lehet, hogy te tudod, hogy egy karakternek nehéz gyerekkora volt, vagy úgy elárulták, hogy belekeseredett, és emiatt jobban szimpatizálsz azzal a karakterrel, de ennek a szimpátiának egy olyan karakterben, aki ezeket nem tudja, nem szabad benne lennie.
Szintén nem nehéz úgy elsiklani egy karakter durvasága, érzéketlensége, kegyetlensége vagy rémisztősége fölött, ha az téged nem érint. De a karaktereidnek nem adatik meg a luxus, hogy letegyék a könyvet vagy kikapcsolják a tévét, hogy megszabaduljanak egy kellemetlen, ismeretlen férfitól - ahogy az sem, hogy előre, idő előtt tudják, hogy minden jóra fordul majd. Példának okáért: míg te tekinthetsz "izgató kaland"-ként arra, hogy elrabol egy jóképű idegen, a karaktered viszont, ha reálisan formáztad meg, valószínűbb, hogy rémült a kilátástól, hogy verhetik, megerőszakolhatják, megölhetik, vagy soha nem látja viszont a családját, barátait vagy otthonát. Egy dolog az is, ha egy kitalált karakter kötekedik vagy gúnyolódik egy másik kitalált karakterrel, de megint más tényleg átélni ezeket, vagy látni, hogy egy másik személy éli át őket - különösen, ha az a személy látszólag nem ezt érdemli, vagy olyasvalaki, akivel törődsz.

Állj meg, és kérdezd meg magadtól:
  •  Hányszor fordult elő veled, hogy, mikor valaki, akit nem is ismersz jól, undokul vagy kegyetlenül bánt veled, és akkor megálltál és azt gondoltad: "Fogadok, biztos valami gondja van otthon; mostantól az a dolgom, hogy kitaláljam, mi az, és megjavítsam az életét!"?
  • Hányszor volt olyan, hogy láttad, ahogy valaki élesen kritizál téged vagy bunkó megjegyzéseket tesz rád vagy valakire, aki a családod tagja, a közvetlen baráti köröd tagja (vagy legalábbis olyasvalaki, aki szerinted nem érdemel hasonló bánásmódot), és gondoltad: "Wow, ez a személy annyira pompás; randiznunk kéne és jobban megismernünk egymást!"?
  • Hányszor történt meg, hogy, mikor valaki köcsög volt veled, rögtön és azonnal azt gondoltad, hogy az a valaki csak szimplán egy magányos, meg nem értett lélek, akinek a lágy, szerető törődésedre van szüksége?
  • Hányszor esett meg, hogy, amikor valaki sértegetett vagy cserbenhagyott valakit, aki közel állt hozzád vagy kedves volt neked, te jobban meg akartad ismerni azt a valakit?
  • Észrevetted már, hogy, ha valaki bunkón, kegyetlenül vagy ijesztően viselkedik veled, és ez személyesen zavar téged, az a személy egyre kevésbé és kevésbé tűnik vonzónak?
Ha a karaktereid így bánnak egymással, akkor azt számításba kell venned. Miért maradnának egymás közelében, és főképp, miért jöttek össze valakivel, aki ennyire visszataszítóan és ellenszenvesen viselkedik velük?
Másrészről, ha a karaktered sosem láthatta vagy tapasztalhatta az illető kegyetlenségét vagy undokságát, és nem is hallott róla híreket, szóbeszédet vagy pletykákat, akkor ne legyen előre rossz véleménnyel róla. Az ilyesmi túl sokszor fordul elő: hogy a karakterek undokul vagy lenézően kezelnek valakit, akiről jóformán semmit sem tudnak. Ennek eredményeképp terrorizálónak vagy gyermetegnek tűnnek, esetleg irracionálisnak vagy paranoiásnak. Ha feszültséget szeretnél szítani a párocskád között, akkor ne úgy csináld, hogy ilyenek legyenek! Legyen valami alapja is, azon kívül, hogy jó buli megírni.

Az egyiknek nem szabad megváltoztatnia vagy feladnia a nagy, meghatározó jellemvonásait a másikért.
Míg azzal semmi baj, ha egy karakter fejlődik annak érdekében, hogy kapcsolatra alkalmas legyen, létezik olyan, hogy ez túl messzire megy - például elérik, hogy a karakternek fel kelljen adnia valamit, amit imád csinálni és elszántan is csinálja, vagy valamit, amit szeret és nagyon élvez, vagy valamit, amit egyébként egy meghatározó jellemvonásának tart. (A fanficeknél ez nagyon gyakori probléma.)
Egy karakternek sosem szabadna elhagynia vagy elhanyagolnia álmokat, hobbikat, szenvedélyeket, ambíciókat, felelősségeket stb., amik azelőtt meghatározók voltak számára, csak azért, hogy a másikkal lehessen. Képzelj magad elé valamit, amit szeretsz csinálni, vagy, amiben teljes szíveddel hiszel, vagy amit a lényed alapvető részeként tartasz számon. Te feladnád vagy figyelmen kívül hagynád ezt a dolgot valaki másért, csak azért, mert az a személy vonzó? Talán fontolgatnád, és talán meg is próbálnál így tenni egy ideig, de egy idő után ezek elkezdenének hiányozni, vagy úgy éreznéd, önmagadhoz vagy hűtlen. Valószínűleg már most is vannak emberek az életedben, akik elől elrejted bizonyos dolgaidat, amiket fontosnak tartasz; gondolj bele, milyen frusztráló és stresszes dolog rejtegetni ezeket a dolgokat! Valóban szeretnél egy hosszútávú kapcsolatot valakivel, aki elől szintén titkolnod kell egy számodra fontos tulajdonságodat vagy szokásodat?

Kicsit használd az eszedet, amikor kitalálod, hogyan is kéne a karaktereidnek viselkednie és érintkeznie egymással.
Lényegében, amikor leírod a karaktereid érintkezéseit, állj meg és gondold végig, van-e értelme a cselekedeteiknek az élettapasztalataik, az előzetes viselkedésük, a korcsoportjuk stb. fényében!
Gondold át okosan, mielőtt a karakteredet teljesen egyedinek akarnád beállítani a másik karakter szemében. Egy dolog, ha egy fiatal vagy tapasztalatlan személy, aki totálisan más (vagy legalábbis annak látszik), mint bárki, akivel a másik valaha is találkozott, és vonzza ez az újdonság. Másrészről, szabadelvűség lenne elhinni egy sokat utazott, ezeréves űrlényről/vámpírról/whatever, hogy sosem találkozott még egy mókás, küzdő zenésszel, akinek szorongási problémái vannak; vagy egy tüzes művészethallgatóval, akit a szülei/gondviselői egyszerűen nem értenek meg.
Valamint, a legtöbb emberre, aki már túl van a húszas évei közepén, már nem jellemző, hogy megszállottan imádjon egy vonzó személyt, akivel egyszer találkozott. Nem túl szokatlan, ha egy 15 éves órákig álmodozik valakiről, de rohadt furcsa (és igazán ijesztő) lenne ugyanez egy 30 évestől.

Ne használd a szerelmet egy "rossz" és/vagy megtört karakter megváltására vagy helyrehozására.
Néhány ember a párkapcsolatot (általában romantikusat) használja fel arra, hogy előhozza a pozitívat abból a karakterből, aki "legbelül jó ember" - vagy arra, hogy adjon annak a karakternek valami pozitívat, amire fókuszálhat, és így elfelejthesse vagy legalábbis figyelmen kívül hagyhassa azokat a személyes dolgait, amelyek a negatív viselkedését okozták. Míg ezek első ránézésre jó ötletnek tűnhetnek, a valóságban nem működnek annyira jól.
Először is, maga a koncepció, hogy "ő belül jó ember", téves. Az emberek nem így működnek, könnyen lehetnek "jók" és "rosszak" egyszerre, és ez a két dolog is inkább keveredik bennük, mintsem egymásra rétegződik. Nincs olyan, hogy a "gonosz" emberek bárkivel minden ok nélkül gonoszak, hanem bizonyos emberekkel gonoszak bizonyos okokból kifolyólag. Ha valaki, aki egyik pillanatban körbemegy, és felrúg pár öreg nénit, a másikban pedig megszeretget egy kiskutyát, akkor annak a valakinek nem feltétlenül van egy elnyomott, érzékeny oldala vagy igényel kiskutyákat, hogy ne akarjon felrúgni töpörödött, idős néniket. Ez csak annyit jelent, hogy az az ember odavan a kiskutyákért és utálja az idős néniket - egyszerre (!). Ki tudja, talán ennek a valakinek a nagymamája egy mocskos, vén kígyó, és ezért akaratlanul is irracionális utálatot érez emiatt az öreg nénik iránt.
Másodszor, ha a karakternek muszáj "megjavulnia", hogy túlléphessen valami személyes problémáján vagy ilyesmin, akkor annak a karakternek igazából egy terapeutára vagy tanácsadóra van szüksége, nem szeretőre. Bár egy kapcsolat ideiglenesen felvidítja az embert, valójában nem segít túljutni az ember gondjain. A szerelem nem fogja egyszerűen elpárologtatni a mély, zsigeri gyűlöletet a töpörödött, idős nénik iránt, ami azt jelenti, hogy a családi vacsorák a Nagymamival valószínűleg továbbra is elég kínosan fognak végződni.
Harmadszor, ha végtelenül, megingathatatlan hűséggel vagy feltétel nélküli odaadással szeretsz valakit, az nem fogja azt eredményezni, hogy a gonoszkodó, negatívan viselkedő karakter puszta hálából megváltozik. Helyette továbbra is olyan rossz lesz, mint mindig (ha nem még rosszabb!), mert a másik úgyis mindig megbocsát, nem számít, mit tesz. Sőt, valószínű, hogy azt, hogy a másik továbbra is odaadással és szeretve tekint rá, bizonyítéknak tekinti arra, hogy ő valamit nagyon jól csinál. (Pszichológus megfogalmazás: ilyenkor egyszerűen az történik, hogy a szerető fél azzal, hogy egyrészt folyamatosan mindent megbocsát, másrészt, hogy folyamatosan nagyon kedvesen viselkedik, csak azt éri el, hogy jutalmazza a másik negatív viselkedését, így annak esze ágában se lesz megváltozni.)
Általában, ha egy karaktert meg kell javítani vagy meg kell váltani, azt nem szerelem hatalmának kéne megtennie úgy, hogy egyszerűen elolvaszt minden létező gonoszságot. Ha a javulni akarás a negatívan viselkedő karakternek is a sajátja, és ő maga is erőfeszítéseket tesz, hogy jobb legyen, na, akkor fog megváltozni.
Ugyanez az alapelv vonatkozik arra, amikor egy karakter szerelmes lesz, mintha a szerelem lenne a balzsam bármilyen problémára - akkor is, ha a probléma nem a szerelem hiányából fakad. Ha a karakterednek egyszerűen szüksége van valakire, aki igazán és tényleg megérti, egy közeli barát is betöltetheti ezt a szerepet, pont olyan jól, mint egy pár - és jóval egyszerűbb fenntartani egy barátságot, mint egy romantikus kapcsolatot. Ha van egy szeretőd, az nem fogja az önbecsülési problémáidat vagy a bizonytalanságodat varázslatosan helyrehozni, pont úgy, ahogy a kis öreg nénik iránti, mély utálatodat sem fogja eltüntetni. Ez különösen igaz, ha a karaktered problémáit megoldhatná egy jó barát, egy terapeuta, egy tanácsadó, egy mentor, egy önsegítő-program vagy valami hasonló, és igazából csak arra van szüksége, nem szerelemre.
A szerelem csodálatos meg minden egyéb, de a nap végén a "szerelem" hatalmával megpróbálni megjavítani vagy megváltani valakit, olyan, mintha egy törött vázát celluxszal próbálnál összerakni. Talán a beállítása végül többé-kevésbé jó lesz, de továbbra is törött marad, és a tixó sem fogja túl sokáig megtartani.


És még több tipp a hihető & egészséges barátságok & románcok megformálásához

Még több ötlet, ami segíthet jobb kapcsolatokat írni, legyenek azok romantikusak vagy plátóiak.

Ne siesd el vagy ugord át a kapcsolat fejlődését, felépülését.
Ha olyan történetet írsz, aminek a barátságokra és a románcokra kéne fókuszálnia, az utolsó dolog, amit tenni akarsz, az átfutni a fontos vagy drámai továbblépéseken olyan baromságokkal, mint például "Ebédnél egymás mellé ültek, és pár perc beszélgetés után Alyssa tudta, hogy nagyon jó barátok lesznek", vagy "Kaitlyn sírva szaladt el a veszekedése után Taylor-ral, de Alyssa utánuk ment, beszélt velük és helyrehozott mindent. Vacsorakor már minden rendben volt". Ha így elkendőzöd a fontos kapcsolati dilemmák megoldását, azzal nem segítesz a sztoridnak.
Azok az emberek, akik egy olyan történetet kezdenek olvasni, ami elviekben barátságokra és/vagy románcra fókuszál, általában érzelmi tapasztalatot keresnek, és az olyan írások, amikben nem fejtik ki a kapcsolati fejlődést (legyen az jó vagy rossz), nem igazán elégítik ki az igényeiket.
Azt is megnehezíti (ha nem egyenesen ellehetetleníti), hogy az olvasóid higgyenek a karaktereid kapcsolatában - és, ha annak a kapcsolatnak a sztori fontos részének kéne lennie, akkor egyszerűen muszáj, hogy az olvasók elhiggyék, mert az a történet értelme. Ne csak azt írd le, hogy a karakterednek rengeteg barátja van, mutasd meg, ahogy az a karakter barátkozik és, hogy milyen barát valójában. Ne csak azt írd le, hogy a karaktered találkozik egy tízből tízessel, és pár nap után hopp, szerelmesek egymásba - mutasd meg, hogyan épül fel és fejlődik a románcuk.
Ezért sem jó ötlet, ha azzal segítesz elő egy kapcsolatot, hogy a karaktereknek olyan hatalmat adsz, amivel belelátnak a másikba. Általában az ilyen hatalom végül afféle "csalássá" avanzsál, aminek következtében a karakterek egyszerűen átlépik az emberek megismerésének fáradalmait; márpedig a folyamat, ahogy a karaktereid lassan megismerik egymást, az fontos része a személyek közti történeteket érdekessé és érzelmileg kielégítővé tételének. (Ha azt akarod, hogy az egyik karakter lássa, a másik mennyire jó, csináltass a másikkal valami olyat, amivel akarva jót tesz - és nem csak sikertelenül akar valami rosszat tenni.)

Ne dobj be egy románcot a semmi közepéből!
Ha egy nyughatatlan, jelentős karakter hirtelen készen áll egy komoly kapcsolatra egy vadiúj karakterrel, vagy valaki hirtelen készen áll elrohanni Vegas-ba valakivel, aki iránt addig semmilyen érdeklődést nem mutatott, az nagy baklövésnek számít, és gyakran azzal az érzéssel lesz kísérve, hogy a kapcsolat erőltetett vagy kínos. És ez csak még rosszabb lesz, ha annak a karakternek már megvan a kémiája valaki mással, vagy személyes okai vannak arra, hogy ne bonyolódjon kapcsolatba, vagy sosem igazán tűnt úgy, mint akit érdekelnek a kapcsolatok (hát még a flörtöléstől csillogó szemkontaktusok...).
Ha a ship egyik fele egy új karakter, akkor hagynod kell időt arra, hogy jobban megismerjék egymást az összemelegedés előtt, és csak azután kezdjenek vonzalmat érezni a másik iránt. Azután oldalról oldalra és képről képre építsd a kapcsolatukat, ne egy az egyben vágd az olvasód képébe a kész kapcsolatot. Ne hagyd, hogy egy karakter, aki sosem mutatott érdeklődést a komoly kapcsolatok irányába, hirtelen belevágjon egybe gyakorlatilag egyik napról a másikra; építgesd azt a kapcsolatot úgy, hogy mutatsz dolgokat, amik jelzik, hogy a karaktered szeretne kapcsolatba lépni a másikkal és vonzódik hozzá. Ha egy karakternek jó okai vannak rá, hogy ne vágjon bele egy kapcsolatba, akkor nem szabad őt rákényszeríteni arra, hogy hirtelen átértékelje és átgondolja azokat az okokat - ha azok az okok a karakter identitástudatának részei, akkor nem szabad olyan könnyen lemondania róluk.
Általánosan az a lényeg, hogy a közönséged biztosan megértse, hogy miért úgy viselkednek a karaktereid, ahogy viselkednek. Ha csak annyit mondasz, hogy "Nos, nekem teljesen érthető ez így", és megírod a románcodat mindenféle előzetes, látható karakterfejlődés vagy alkalmas és valószerű viselkedési előrelépés nélkül egymás irányába, azzal lábon lövöd magad.

Ügyelj arra, hogy ne csinálj egy érzelemvámpírból jó barátot vagy szeretőt.
Az érzelemvámpírok egyik fajtája az az ember, aki nem tesz semmiféle erőfeszítést azért, hogy boldog legyen, helyette ráhagyja az egész hóbelevancot másokra. Az ilyen emberek nem fognak kipróbálni egy új hobbit vagy találni valamit, amitől jól érzik magukat (lehet, hogy technikailag van hobbijuk, de egyértelmű, hogy az nem szerez nekik semmilyen igazi örömet, így könnyedén képesek lesznek feladni vagy elhanyagolni, amint találnak valakit, akire rácsimpaszkodhatnak), sem pedig megpróbálni szembeszállni bármilyen démonukkal. Helyette búslakodni fognak, és várni valakire, aki bőségesen elárasztja őket a figyelmével, és minden fájdalmukat meghallgatja, és emlékezteti, mennyire gyönyörű, különleges, csodálatos (stb.) is ő.  Az ilyen valaki általában akkor kerül a legközelebb ahhoz, hogy beismerje, hogy egyáltalán valamilyen problémája van, amikor azon kesereg fennhangon, hogy milyen szánalmas, értéktelen, gyenge, ronda (a sor szabadon folytatható) is ő, csak azért, hogy a más karakterek jöhessenek, és megnyugtathassák a szeretetükkel és a közhelyeikkel.
Általában az a karakter, aki állandó figyelmet, majomszeretetet vagy ötpercenként ismételt dicséretet igényel másoktól ahhoz, hogy ne legyen állandóan szomorú és/vagy fenntartsa az önértékelését, és nem próbál meg semmi olyat tenni, amitől magától is jól érzi magát vagy képes kezelni az érzéseit - na, ő az érzelemvámpír. Az, aki az ilyen emberrel bármilyen hosszabb kapcsolatba kerül, az csak előbb-utóbb kimerült lesz, és úgy érzi, lecsapolták - az ilyen emberek egyszerűen kiszívják a másikból az élni akarást.
Namármost, ha egy karakter szándékosan érzelemvámpírrá lett formálva, és ez problémaként került a történetbe, az rendben van, közel se probléma. De, ha tökéletesen egyet kéne értenünk az ilyen kapcsolattal, és el kéne hinnünk, hogy az őszinte barátság vagy igaz szerelem, na az baj. Bárki, aki tudja, mit keressen, azonnal felismeri ezt az élősködős kapcsolatot - az őszinte barátságok és igaz szerelmek kétoldalúak, tehát úgy működnek, hogy mind a két fél ugyanúgy ad és kap valamit a kapcsolattól, ezzel szemben az érzelemvámpírok csak elvesznek, és alig vagy egyáltalán nem adnak. (És nem, ha lenyűgöző szexben részesíted a másikat, az nem számít. Ez az érzelmi adásról és kapásról kellene, hogy szóljon. Egy érzelemvámpír megadhat valakinek minden szexet a földkerekségen, de attól a párja még érzelmileg kifosztott marad.) Egy olyan történetet nézni, ami el próbál játszani egy alapvetően egészségtelen kapcsolatot úgy, mintha az valami nagyszerű dolog lenne, a frusztrálótól az őrületbe kergetőig juthat. (Nessa hozzáfűznivalója: tökéletes példa ez utóbbira Bella beteges ragaszkodása Edward-hoz, valamint a Szürke 50-ben az, amit Christian csinál Anával. Bella és Christian is emotional vampire-ok, igen - Bella csimpaszkodik Edwardon, míg Christian szexszel és méregdrága ajándékokkal próbálja pótolni a szerelmet, amit Ana szeretne. De ez még nem is lenne baj, ha valakinek feltűnne. De annak a több százmillió idiótának, aki megvette ezt a könyvet és elment megnézni a moziba a filmeket, nem tűnt fel, hogy valami k...vára nem frankó.)

És még pár apróság...
Leírhatnád a karakteredet azzal, hogy "egymásnak vannak teremtve" egy másikkal, vagy a karakteredet elsősorban a másikhoz fűződő szerelmével/hűségével tudod leírni? Ha így van, valószínűleg van egy kidolgozatlan, kétdimenziós karaktered és/vagy összekevered az elvakult rajongást a szerelemmel.
Egy karakter "tisztasága" nem sokat lendít azon, hogy ő mennyire lenne jó barát vagy szerető valaki számára - még "tiszta" szándékokkal is tud egy ember kellemetlenül vagy kártékonyan viselkedni.
A közös érdeklődési kör csak akkor hozza össze az embereket, amikor attól, hogy együtt csinálják az adott dolgot, mindketten jól érzik magukat, vagy előrehaladnak olyasmiben, ami mind a kettejüknek fontos. Nem elég, hogy mindketten ugyanazt vagy hasonló zenét szeretnek, ha nem élvezik, ha hallgathatják, táncolhatnak rá vagy beszélhetnek róla együtt. Az, hogy mindketten szeretnek olvasni, nem fog segíteni, ha nem élvezik mindketten azt, amikor megbeszélhetik egymással az aktuális könyvüket.
Ha elkezdesz egy történetet olyan karakterekkel, akiknek már közel kéne állniuk egymáshoz, tegyél róla, hogy úgy is viselkedjenek, mintha közel állnának. Látszódjon. Tegyenek szívességeket egymásnak, legyenek el kényelmesen  egymás aurájában (a másik hálószobájában, privát irodájában, vagy csak úgy egymás mellett), találják viccesnek egymást, viselkedjenek ostobán vagy komolytalanul egymás társaságában, legyenek láthatóan boldogok, hogy együtt lehetnek, mondjanak szépeket a másikról és a másiknak, legyenek megfelelően érzelmesek egymással; ha veszekednek és nem értenek egyet, az is inkább békével végződjön, mintsem feldúlt fújtatással - legyenek képesek megbeszélni dolgokat és kompromisszumokra jutni anélkül, hogy ez a vezető szerepért folytatott harcnak számítana. Akármi - mutasd meg, hogy ők tényleg egy pár, és nem csak azt mondják róluk.


A cikkben Anna is rengeteget segített, szóval igazából ő is szerzője ennek a fordításnak. Remélem, tudtunk segíteni és hasznosnak találtátok a cikket.
További szép napot/estét, és nagyon boldog karácsonyt valamint boldog újévet kívánok/kívánunk mindenkinek! :)
xoxo Nessa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése