2016. augusztus 23., kedd

Amiket tudni érdemes, ha kisgyermek karaktert írsz a történetedbe

Ezt még leírni is hihetetlen, de utoljára 2015. december 22-én jelentkeztem Springhole-os cikkfordítással. Mikor erre rájöttem, el sem akartam hinni, de bizony így van. Ezért úgy ítéltem, itt az ideje, hogy újraélesszem ezt a jó szokásomat, ugyanis találtam egy témát, amiről egyrészt vannak cikkek a SH-on, másrészt igazán sokszor kerül terítékre írásokban. Hogy ez mi? Nem más, mint a gyerekkarakter írása a blogger-világban.
Hogy ez miért fontos? Mert sorra íródnak az olyan történetek, amikben kisbaba születik, de a szerencsétlen, tapasztalatlan írópalánta olyan orbitális hülyeségekkel nyomja tele annak a kisbabának a létét már a születésétől fogva, hogy az valami fájdalmas. Épp ezért határoztam el, hogy nem kevesebb, mint három cikket fordítok le nektek a mai bejegyzésben, amik közül első a Things Writers Need To Know About Birth & Babies, avagy Amiket az íróknak tudnia kell a szülésről és a babákról; második a Wonder-Baby Syndrome - Or, How To Make Your Audience Hate Your Character's Crotchfruit, magyarul Csodababa-szindróma - avagy hogyan érd el, hogy a közönséged megutálja a karaktered kölkét; harmadik pedig a Writing Children Right, vagyis a A gyerekek helyes megírása.
Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk is a lényegre.
Amiket az íróknak tudnia kell a szülésről és a babákról

Mikor fikciókat böngészek az interneten, gyakran látom, hogy sok írónak igazán... ferde elképzelései vannak a szülésről és a babákról, és ezek elég zavarba ejtőek bárki számára, akinek legalább távolról ismerős az egész működése. A babák cukik és imádni valók, ez biztos, de azért nem minden fenékig tejfel - és a cuki viselkedések egy része nem történik meg olyan hamar, mint ahogy azt az emberek gondolják. Akárhogy is, íme egy, azokon a dolgokon alapuló lista, amiket általában úgy látok, hogy az írók elbaltáznak - íme azok a dolgok, amikről ezeknek az íróknak igazán tudniuk kell.

A szülési folyamat éppenséggel elég lassú.
Ahhoz képest, amit Hollywood el akar hitetni velünk, az első összehúzódás nem jelenti azt, hogy a terhes személy ki fog pukkadni a padló fölött, ha nem rohannak vele azonnal kórházba. Épp ellenkezőleg, a szülés első része körülbelül nyolc-tizenkét órán át tart, viszonylag enyhe összehúzódásokkal, amik erősebbek lesznek, amikor a test belép az aktív vajúdás részébe. Ez a fázis körülbelül három-öt óráig tart. És csak ezt követi az igazi szülő-állapot, ami húsz perctől két óráig terjed. És utána a harmadik fokozat - a méhlepény megszülése, ami nagyjából öt-harminc percet ölel fel.
Szintén ehhez a témához kapcsolódik, hogy az összehúzódások gyakran akár órákkal azelőtt elkezdődnek, hogy elfolyik a magzatvíz. És amikor valakinek elfolyik a magzatvize, azt nem egy egyszerre kitörő, hatalmas tócsaként kell elképzelni - időbe telik, hogy az összes magzatvíz kijöjjön.

Piszkos is. Igazán piszkos. És nagyon fájdalmas.
A gyerekszüléshez sok vér is tartozik, és általában az anya az ágyra a beleit ürítve és vizelve végzi az igazi szülő-fokozat során. Amikor a baba végül megérkezik, be lesz borítva mindenféle testi ragaccsal és folyadékkal. Ezenkívül a babát a köldökzsinór összeköti a méhlepénnyel, ami egy pépes, piros szerv, amit a test nem sokkal a baba után kiűz magából.
Míg a fikciók általában tényleg megmutatják, hogy a szülés fájdalmas, nem feltétlenül mutatják meg, hogyan fájdalmas. Sokan úgy írják le, hogy olyan, mintha menstruációs görcsök sokszorozódnának meg (más, fájdalmas dolgok mellett). Plusz a baba gyakorlatilag mindent meg fog lökni és szét fog zúzni a kiút során - szóval képzeld el, hogy belülről gyomorszájon vágnak minden lehetséges szögből. És képzeld el, hogy ez mennyire fog fájni később.

A szülés szétroncsol.
A szülés szétzúzott és összehorzsolt testet hagy maga után, kiterített hassal. Akik épp túlestek egy szülésen, vérzéssel, váladékozással, inkontinenciával, aranyérrel és más kellemetlenségekkel küzdenek majd. Hetekig tart, mire a test újra eléggé begyógyul ahhoz, hogy nehéz tárgyakat emelgessen, és egy egész év, hogy a test olyan legyen, mint a terhesség előtt volt. És a hajhullás sem szokatlan szülés után. És akkor még ott vannak a "baby blues" - pár nap a szülés után, amikor a szétütött idegek rövid időtartamú depressziót okoznak. Az is hónapokba kerül, hogy a has visszaalakuljon a szülés előtti állapotába... és még utána is lehet egy kicsit megnyúlt. Mindent egybevetve, sok hónap, mire a test többé-kevésbé visszaáll a szülés előtti állapotába.

Az újszülött babák nem kuncognak vagy mosolyognak.
A babák nem kezdenek el az emberekre mosolyogni kábé hat-hét hetes korukig (minden, ami azelőtt történik, nagy valószínűséggel az arc, amit vágnak a gázoktól), és nem kezdenek nevetni nagyjából három-négy hónapos korukig. És ha már itt tartunk, a babák megközelítőleg négy-hat hónapos korukban kezdenek szótagokat mondani, és közel hét-tizenkét hónapos korukban kezdik a nagyon egyszerű beszédet.

Nem születnek zöld szemű babák.
Ha születési szemszínről van szó, két lehetőség lép életbe: barna és acélos kék. Például a leginkább ázsiai, amerikai őslakos és afrikai örökséggel rendelkezőek hajlamosak barna szemmel születni, míg az észak-európai örökségű babák acélkékkel, ami néha nagyon sötétnek látszhat, majdnem feketének is. Számos tényezőn múlik, hogy a kék szemek az élet során világosodhatnak vagy sötétedhetnek, de a sötétbarna szemek várhatóan ugyanazok maradnak. Az egyéves babáknak gyakran már megvan a végleges szemszínük, de néha több időbe telhet (ritkán akár felnőttkorig is), hogy a szemszín megállapodjon. De mindenesetre a babák nem születnek zöld szemmel.

A babák piszkosak, hangosak és általánosan idegtépőek.
Az élet első három hónapja során hozzávetőlegesen a babák fele köpetet bocsát fel - amikor büfiznek, jelentős adagot lövellnek ki a gyomruk tartalmából, bárkire, aki épp tartja őket.
Aztán ott vannak a piszkos pelenkák. Valahányszor a baba bekakil, saját kezeddel kell megtisztítanod a popsit - és csak utána következik a pelenka. Egy ruhapelenkát azonnal ki kell mosni, az eldobható pelenka potenciálisan óriási bűz.
Aztán ott vannak még a pelenkakiütések. És a hasmenés. És a tény, hogy számos hónap múlva lesz képes a baba végigaludni az éjszakát... és még akkor is csak viszonylagosan rövid idejű alvás lesz.
Tedd hozzá a tényt, hogy nagyjából a sírás az egyetlen módja, hogy a baba tudtodra hozza, ha nem érzi jól magát. A szülők számíthatnak rá, hogy rövidke óránként fel lesznek ébresztve az éjszaka során a baba jóvoltából, akinek épp ételre vagy peluscserére van szüksége, esetleg felbolydult a gyomra, netán olyan baja van, amit sem a szülők, sem senki más nem fog kitalálni.
Csodababa-szindróma - avagy hogyan érd el, hogy a közönséged megutálja a karaktered kölkét

Leltároztam az általánosan ellenszenvet ébresztő utódokat, és próbáltam kitalálni, mi közös bennük. Számos nem kedvelt ivadék felülvizsgálata után észrevettem, hogy hajlamosak bemutatni az alábbi három vonást:
  1. Az utódnak olyan hatalma és képességei vannak, ami versenyre kel az egyik, vagy akár mind a két szülőjéével.
  2. Az utód a cselekmény előrehaladtatására használja ezeket a hatalmakat és képességeket anélkül, hogy a szüleinek fel kéne őt nevelnie egy normális gyerekkor során. (Hirtelen növekedés, időutazós trükkök, vagy szupererős baba - ezek a példák tanúsítják, hogy ez a pont működni szokott.)
  3. Az utód a konfliktus főforrásává válik, és/vagy alapvető szerepet játszik a cselekményív konfliktusának megoldásában.
Néhány példa:
A Hajnalhasadásban Renesmee-nek lenyűgöző vámpír-hatalma van, rejtélyesen okos (valójában felnőtt-szinten tudatos a születése pillanatától, sőt, már előtte is), gyorsan nő, hogy aktív játékos lehessen a drámában, és a film egész konfliktusának ő a középpontja.
A Sailor Moon Csibiuszáját nem gyalázzák annyira, mint Renesmee-t, de attól még vitatott karakter, és mindhárom szempont igaz rá. Visszautazik az időben, hogy a (jövőbeli) szülei learathassák a Sailor Moon 2.0 hasznát anélkül, hogy előbb tinikoráig nevelniük kéne őt, és a két cselekményív konfliktusa köréje épül. Az ő csodababa-státusza valamelyest mérsékelt, annak a ténynek köszönhetően, hogy egy egész évadot töltött szupererők nélkül, de ennek ellenére is sok kritikát kap.
Aztán ott van River Song a Doctor Who-ból. A karakterről egy sorozatnyi ass-pull után kiderül, hogy a Doktor társainak a gyereke, és birtokosa Gallifreyan regeneratív képességeinek. Egy rejtélyes csoport ellegyinti őt az anyjától a születésekor, hogy fegyverré kovácsolja őt a Doktor megölésére, így megtéve őt a konfliktus közepének, plusz egy csapásra megszabadítva az anyját a kis korcs felnevelésének nyűgjétől.
Persze, sok oka van, hogy az emberek nem szeretik ezeket a karaktereket, de ezek a vonások mindegyiküknél általánosak, és hiszem, hogy ez bizonyos esetekben elárulja az írók gondolkodásmódját. Néha tisztán látszik, hogy a gyerekkarakter egyszerűen csak a szerző vágyainak kiteljesedése, aki egy kivételes gyereket akar a 12-18+ évnyi nehézség és könnyek nélkül azért, hogy viszonzást kapjon a genetikai beruházásáért. Néha úgy tűnik, az írók csak megunták a régi karaktereiket, és egyszerűen a családi kötelékeiket használják, hogy törvényesítsék az új kisállat-karakterük jelenlétét. Néha a helyzet a kettő keverékének tűnik. Akárhogy is, a karakterek, akik bemutatják ezeket a jellemvonásokat, gyakran végzik gyűlöltként, ilyen vagy olyan okokból.
A gyerekek helyes megírása

Egyvalami, amit észrevettem, hogy az írók közül sokaknak - amatőröknek és hivatásosaknak egyaránt - látszólag fogalma sincs, valójában hogy viselkednek a gyerekek. Sok gyerekkarakter viselkedése, akiről olvastam, semmiben nem hasonlít az igazi gyerekekére.

Valójában nem tudok nem eltűnődni azon, hogy a mostani generáció sok tagja teljesen kialakult-e tinédzser- vagy felnőttkorára, mert úgy tűnik, fogalmuk sincs, valójában hogyan viselkednek a gyerekek, pedig állítólag ők maguk is voltak gyerekek. Íme néhány a leggyakoribb hibák közül:

1. Gyerekek, akik tudatlanságukban és ártatlanságukban teljesen rettenthetetlenek és boldogan bolondoznak olyan helyzetekben, amikben a felnőttek összepisálnák a nadrágjukat ijedtükben. Ez szamárság. A gyerekek épp annyira félnek, mint a felnőttek, ha nem még inkább, hiszen még nem tanulták meg, hogy nem bánthatja őket minden, ami hangos vagy furcsa hangot ad ki, esetleg úgy néz ki, mintha most mászott volna ki a Rejtélyes Völgyből. Habár a gyerekek impulzívabbak, mint a felnőttek, és valóban képesek tudatlanul veszélybe sodorni magukat, vannak túlélési ösztöneik, és hajlamosak megfutamodni a sötét, ijesztő helyek, hangos vagy furcsa hangot kiadó, akadozva és kiszámíthatatlanul viselkedő dolgok és Rejtélyvölgy lakói elől.

2. Gyerekek, akik minden látszólagos ok nélkül kuncognak. Egy gyerek csakis akkor kuncog annyit, amennyit a szülő gondol, hogy kuncog, ha jól érzi magát. Most nézd meg ezt a videót, és figyelj. A két gyerek sokat nevet, amíg egy csúszdán játszanak, de nagyon tiszta, hogy miért kuncognak: a totyogó leesik, a baba ezt humorosnak találja és nevet, és a totyogó nevet, mert a baba nevet. Hasonlítsd össze ezzel a videóval. A csúszdán játszó gyerekek nem hatnak egymásra sokat, és sokkal csendesebbek.
Másik hiba, hogy kuncogtatjuk a gyerekeket, amikor más hangok találóbbak lennének. Valójában a gyerekek sokféle zajt adnak ki: kiabálnak, visítoznak, csicseregnek és hasból nevetnek. Ebben a videóban a totyogós, aki a szüleivel játszik, nem kuncog sokat, de többségében csicsereg és visítozik egy kicsit.

3. Gyerekek, teljesen bizarr szókinccsel. Bár igaz, hogy a gyerekeknek kisebb a szókincse, mint a felnőtteknek, és az ő szókincsük általában kisebb szavakból áll, általában ugyanazokkal a szavakkal beszélnek, mint a körülöttük élők. Még kétévesek is abszolút képesek beszélgetni ugyanazoknak a szavaknak, idiómáknak és fogalmaknak a használatával, amiket a szüleik napról-napra használnak
.
4. Gyerekek, akiknek feltűnően nem gyerekre vallanak a perspektívái. Számos példát láttam arra, hogy valaki leírta, ahogy egy gyerek úgy utal valakire, mint "a kedves bácsi" vagy "a kedves néni". A "kedves" szóval az a gond, hogy egy elég elvont fogalom; az igazi gyerekek a konkrét kifejezéseket részesítik előnyben - pl. " a bácsi, aki segített megtalálni a cipőmet" vagy "a néni, aki fagyit adott nekem". Valamint, ha egy gyerek "kedves"-ként jellemez valakit, az azt vonja maga után, hogy tisztában van azzal, hogy sok ember nem kedves. Egy fiatal gyerek, aki tudja, hogy sok ember egyáltalán nem kedves, valószínűleg nem akar kockáztatni egy abszolút idegennel - a felnőttek NAGYOK és sokkal erősebbek, mint a gyerek, és ebből adódóan nagyon kockázatos velük ujjat húzni.

5. Gyerekek, akik minden rossz módon "ártatlanok". Erre sok a példa:
Egy gyerek hatalmas valószínűséggel nem fogja megkérdezni, hogy "Mama, miért vizesek a szemeid?", amikor sírni látja az anyját. Azóta sírnak, amióta megszülettek; pontosan tudják, hogy a könnyek lehangoltságot jelentenek. Talán összezavarodnak az első alkalommal, amikor egy örömkönnyeket síró illetővel akadnak össze, hiszen az a személy a lehangoltság minden jelét mutatja, mikor egyértelműen nincs is semmi, ami miatt lehangolt lehetne.
Hasonlóképp, egy gyerek nem fogja egy szenvedő embertől megkérdezni, hogy "Apu, miért viselkedsz viccesen?" Eltekintve a ténytől, hogy a gyerekek kiakadnak mindentől, ami furcsa és változó módon kezd viselkedni (KÜLÖNÖSEN az olyan dolgoktól, amiknek biztonságosságáról általában már meggyőződtek), még a legfiatalabb gyerek is ismeri a fájdalmat, és hogy hogyan viselkednek az emberek, amikor fájdalmaik vannak - végtére is, nekik is voltak már fájdalmaik.
Egy másik ilyen eset az, hogy a gyerekek abszolút nem ijednek meg egy erős sérüléstől vagy torzulástól az ártatlanságuk miatt. Csak az, hogy emberek között van, ad a gyereknek egy sablont arról, hogy egy egészséges vagy rendes formájú ember hogyan kell, kinézzen. Egy gyerek túlélési ösztönei általában elkormányozzák őt bárkitől, aki nem illik a sablonba. Ezek az ösztönök annyira hatalmasak, hogy a kisgyerekek akár még a sablontól való kicsi eltéréstől is megrémülnek - néhányakról köztudott, hogy rémülten felsírnak, ha valaki felvesz egy kalapot vagy egy szemüveget.
Néha egy gyereket úgy jelenítenek meg, mintha elég intelligens lenne kivitelezni egy viszonylag kifinomult csínyt, de nem fogja fel, hogy annak a csínynek az áldozatai miért lesznek mérgesek vagy idegesek ettől. Egy bármilyen fajtájú átverés végrehajtásához az emberi viselkedés viszonylagos felfogásával kéne rendelkezni. Mi több, az egész csíny lényege (pl. megtréfálni Sally-t, hogy tegye le a játékbabáját), hogy rávegyünk valakit, hogy olyasvalamit tegyen, amit soha nem tenne más körülmények között.

Általános szabályokként, a gyerekek:
  • Fogékonyabbak.
  • Kisebb valószínűséggel veszik figyelembe egy cselekedet következményeit.
  • Korlátolt képességük van arra, hogy másokat maguk elé helyezzenek.
  • Kisebb világuk van - egy zsírkréta eltörése TÉNYLEG komoly dolog.
  • Hiszékenyebbek, mert nincs akkora tudásuk a világ működéséről, mint az idősebbeknek.
  • Hajlamosak a bohózatot és a WC-humort viccesebbnek találni, mint a felnőttek.
  • Nem teljes és abszolút különcök.

Pár nem képtelen, gyerekhez köthető szókép, amit szívesen olvasnék:

1. A gyerekek látnak szörnyeket, tündéreket vagy paranormális dolgokat, mert még nem tanulták meg, mi "igazi" és mi nem az. Én mindenfélét igazinak gondoltam, amikor gyerek voltam, és tudod, mit láttam? Tulajdonképpen a világon semmit sem. Akármennyire hittem a tündérekben és hiába akartam nagyon látni egyet, sosem történt meg.

2. A gyerekek elnyomják a látottakról szóló emlékeiket, amikor megtudják, hogy azok nem "igaziak". Amikor kölyök voltam, láttam ufókat. Felnőttként arra a következtetésre jutottam, hogy az idegenekről szóló tan olyasmi cucc, amit az unatkozók, mentális betegek és kapzsik fejébe tuszkolnak. Mégis, még mindig emlékszem az élményemre.

3. Gyerekek, mint a bölcsesség és édesség forrásai. Gyanítom, hogy ez a saját gyerekkorunk halvány emlékeiből jön, amikor azt gondoltuk, hogy tökéletes válaszunk van a problémákra, amiknek a megoldására a felnőttek egyszerűen nem tűntek képesnek. A probléma? A gyerekek hajlamosak a Dunning-Kruger skála alsó határán lavírozni. Vagy ez a saját, sóvárgó gondolkodásunkból is adódhat - a gyerekek egyszerű válaszokat adnak, és mindannyian szeretnénk, hogy mindennek egyszerű megoldása legyen. Vagy jöhet ez a mítoszból, hogy az ártatlanság egyenlő a jósággal. De persze, ugyanaz a gyerek, aki azt gondolja, csodás lenne, ha mindenki abbahagyná azokat az ostoba háborúkat és kibékülne, valószínűleg másnap meg fogja csapni a testvérét, hogy visszakapja egy "ellopott" játékát.
Láttam felnőtteket, akik ugyanolyan fajta "megoldásokat" neveznek meg a problémákra, mint a gyerekek. De a válaszok a tudatlanságból fakadnak. Ők borzalmasan egyszerűek és nem igazán vesznek részt a való világban. A személy tévesen azt feltételezi, hogy a megoldásaik annyira nyilvánvalóak, hogy általános felfogásának kéne lennie mindenkinek, hogy ezt kell tenniük a világ megmentéséért. Ezek azok a fajta emberek, akiknek meggyőződésük, hogy a világbéke megtörténne, ha csak félretennénk a különbözőségünket... és felvennénk az ő vallásukat és ideológiájukat. Nehezen értik meg, hogy az emberek miért ne akarnának áttérni, hiszen az ő hitük annyira magától értetődően helyesnek tűnik. Szóval elkezdenek nevetséges magyarázatokat gyártani - például, hogy a más vallások vagy világnézetek követői valójában a Gonosz valódi Erői, és az a céljuk, hogy elpusztítsanak minden Jót; azaz az ő vallásukat.
Vessünk véget a boszorkányüldözéseknek.
Zárásképp, ha tényleg fogalmad sincs, hogyan írd meg a gyerekeket, próbáld meg legalább az egyiket az alábbiak közül:
  1. Figyelj meg gyerekeket a természetes élőhelyükön, amíg nem kezd körvonalazódni benned, hogyan is viselkednek. A YouTube tele van videókkal, ha nem találsz igazi alanyokat.
  2. Kérdezz meg olyanokat, akik rendszeresen viselik gondját gyerekeknek, hogyan is viselkednek a gyerekek.
  3. Próbálj emlékezni, milyen voltál te gyerekként, és hogyan gondolkoztál/éreztél dolgok iránt.
Ha segített a cikk, ne felejts el feliratkozni és kommentelni hasonlókért. Fordítási hibáimmal, bakiimmal, tévedéseimmel nyugodtan lehet bombázni, persze csak kulturáltan, mert úgy - általában - nem harapok (annyira). Molte grazie!
Ciao, gente!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése