2016. november 6., vasárnap

Bekezdéstördelés és feszültségépítés

Biztos mindenki nagyon-nagyon hiányolta már a SH-os fordításokat, amikre utoljára augusztus 23-án volt példa. És a szavazáson is ezt kértétek, szóval már itt volt az ideje.
Ezúttal két, nagyon alapvető, mégis gyakran rosszul kezelt dolgot kitárgyaló cikkel jöttem; az első a How To Use Paragraph Breaks Properly, avagy Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket, a második az On Creating, Building, & Keeping Suspense, vagyis A feszültség megteremtéséről, építéséről és megtartásáról. Legyen úgy!
Hogyan tördeld helyesen a bekezdéseket

A megfelelő bekezdéstördelés használata nem csupán arról szól, hogy engedelmeskedsz-e valami önkényes szabálynak, amit dohos tudósok róttak ki valahol. Bekezdéstördelés - avagy az írott mű darabkái közötti szünetek - nélkül a potenciális olvasók egy impozáns szövegfallal találják majd szembe magukat, aminek a legtöbben nem is vágnak neki. Mi több, ha elveszítik a fókuszukat az oldalon, pölö mert bármilyen okból félre kell nézniük, vagy épp csak a szemük vándorol, ahogy haladnak, sokkal nehezebb megtalálni és ott folytatni, ahol abbahagyták. Azonkívül a legtöbb ember egyszerűen nem tud eléggé koncentrálni vagy nem elég türelmes ahhoz, hogy megpróbáljon végigolvasni egyszeri nekifutásra egy megabekezdést.
Ennélfogva a történeted kezelhető darabkákra tördelése rendkívül fontos, ha meg akarod tartani az olvasóidat. Íme, hogyan csináld.

Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni.
Ez könnyen megérthető. Bekezdésenként nem több, mint egy beszélő. Ha egy olyan chatben vagy, ami nem enged több bekezdéses üzeneteket, odaírhatsz valamit - pl. "(még folytatom)" - az üzeneted végére, hogy jelezd, még nem végeztél.

Kezdj új bekezdést, valahányszor idő- és/vagy helyugrás történik.
És kezdd ezeket a bekezdéseket valami olyannal, ami értelmet ad annak, hogy mikor és/vagy hol vagyunk. Például:
  • Öt órával később fejeztem be a ház kitakarítását.
  • A Naverro-ház egy nagy domb tetején állt.
  • Félórás volt az autóút a színházig.
  • Még negyedikben annyi, űrrel kapcsolatos cuccot gyűjtöttem össze, amennyit csak tudtam.
(Így sosem szükséges olyasmiket használni, mint a **VISSZAEMLÉKEZÉS**, *HELYVÁLTOZTATÁS* vagy ~~~IDŐUGRÁS~~~. Mivel az efféle közleménytípusok űrt képeznek, ezáltal mind a hangulatot, mind a belemerülést megszakítják; kerüld el őket.)

Kezdj új bekezdést, valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik.
Például, ha egy ház alaprajzát elemezted, és a házban minden szoba önmagában is egy külön téma, tegyél bekezdéstörést minden szoba közé, valahogy így:
 
A tágas konyha falai rózsaszínre voltak festve, a padlót pedig halványkék, zöld és sárga csempék fedték. A világos fapultok és a konyhasziget tetején fehér gránit, ami felett réz vízforraló függött egy állványról. Az ablak felett egy függönytartó lógott, rajta pasztellrózsaszín, cseresznyemintás függöny.
 
A nappalinak sötétzöld padlószőnyege és sötét faburkolatú, sárgásbarna falai voltak. Egy fakeretes kanapé barna párnákkal egy durva, színes kövekből készült tűzhellyel szemben állt, és egy szarvasagancsokból készült csillár csüngött a plafonról. Egy rendetlen halom otthoni és egyéb témájú magazin feküdt a durva fa dohányzóasztalon.
 
A fő hálószoba a nappalihoz nagyon hasonló jellegű volt, egy régi stílusú paplannal leterített, durva faággyal. Levélmintás függönyök fedték a nagy ablakokat, amik a hátsó udvarra néztek, azon túl pedig a tóra.
 
De ha az a szándékod, hogy egy rövid összbenyomást adj a házról magáról, és a részletes leírások annyira nem szükségesek adott pillanatban, írhatod egy bekezdésbe is, mondjuk így:
A konyha tágas és világos volt, és levegős színekben pompázott; a nappali földes, falusias hangulatú kinézettel bírt, a fő hálószoba stílusa pedig a nappaliéval egyezett meg.
 
(Persze az ember alaposabban részletezi a szobákat, amikor és ha a konkrét részletek fontosabbá válnak a történet szempontjából!)
 
Szóval ennyi. Kezdj új bekezdést, valahányszor valaki más kezd beszélni, valahányszor az idő és/vagy a helyszín megváltozik és valahányszor a téma vagy a tárgy megváltozik.
A feszültség megteremtéséről, építéséről és megtartásáról
 
Ami feszültséget teremt
 
Egy izgalmas forgatókönyv olyan, ami feltesz egy olyan kérdést, amire a közönség tudni akarja a választ. Példának okáért:
  • "Hogy fog kimászni a főszereplő ebből a slamasztikából?"
  • "Mi az igazi történet emögött a személy mögött?"
  • "Mi bujkál a bokrok között?"
  • "Túl fogja ezt élni mindenki?"
  • "Mit jelentett annak az idegennek a figyelmeztetése?"
  • "Mit tervez a gazember?"
  • "Mi van azokban a ládákban?"
  • "Mi fog történni a randijukon?"
  • "Össze fognak jönni?"
  • "Mi rejtőzik a régi romok közt?"
És ennyi. Valahányszor a közönség választ akar, már ott a feszültség. Szóval az első lépés a feszültség felépítésében egy olyan forgatókönyv megírása, ami legalább egy ismeretlent ad a közönségnek. És ahogy a történeted előrehalad, valószínűleg ki akarod terjeszteni és építeni a kezdeti forgatókönyvet.
Hogy egy példát is mondjak, mondjuk, hogy van egy főhősünk, aki egy idegent talál, aki épp egy fára vés valamit. Emiatt felmerül a kérdés, hogy mit jelent a véset, és mit keres ott. A főhős megy, és megkérdez egy megfelelő szakértőt, aki felfedi, hogy az egy gonosz kultusz szimbóluma, aminek megjelenése a várost fenyegeti. A főhős ekkor elhatározza, hogy elmegy, és tesz valamit ez ellen - de ezzel felhívja magára a kultusz vezetőjének személyes figyelmét, aki eldönti, hogy véget vet a főhős ténykedésének. Végső soron a főhős nagyon közel kerül ahhoz, hogy kapjon egy kést a bordái közé, és az egész város sisteregjen a túlvilági erőktől!
A kérdések, amiket a fenti forgatókönyv felvet a közönségnek, a következők:
  • "Mit jelent ez a szimbólum?"
  • "Hogy fogja a főhős megvédeni a várost?"
  • "Meg fogják késelni a főhőst?"
  • "Rendben lesz a város?"
Nézd meg, hogyan fut fel a veszély, és hogyan lesznek a dolgok egyre személyesebbek a történet előrehaladtával! A legtöbb történet számára az út az, hogy egy, a történet végéhez közeli tetőpontig építse a feszültséget, ahol az feloldódik. Erre nincs kijelölt mód, de egy általános szabályt követve különféle módszerek olyasmikkel sűrítik a dolgokat, mint a kockázat vagy veszély növelése, a sürgetés érzetének kiemelése vagy kellemetlen érzések felállítása, mint félelem, magány, stb. Alapvetően a dolgok fokozatosan rosszabbodnak, mígnem végül megjavulnak, talán vonaldiagramhoz hasonló irányvonalon, amin a vonal fel és le is megy - de több a javulás, mint a leromlás, szóval mindazonáltal felfelé emelkedve végződik.
Mennyi feszültségre van szüksége a történetnek? Attól függ. Ha a történeted csak olyasvalakiről szól, aki egy művészeti versenybe próbál bejutni, valószínűleg nem kell addig feszítened a húrt, hogy a karakter életveszélybe kerüljön. Másrészről, ha egy akciódús sztorit írsz, amiben a főszereplőd egy bandányi könyörtelen bűnözővel küzd, valószínűleg nagyon unalmas hatást érne el, ha sosem érződne, hogy a karaktered bármilyen személyes veszélyben van.
De ismét meg kell ismételnem: a válaszoknak muszáj számítania a közönségnek, és túl könnyű úgy végezni, hogy olyan kérdéseket teszel fel, amikre nem érdekli őket a válasz. Miért nem számítanak a válaszok? Nézzük meg, miért.

Öt jó ok, hogy miért is nem érdekli a közönséget
 
Öt fő oka van, hogy az embereket miért nem érdekli a válasz egyes kérdésekre. Következzenek ezek, néhány módszerrel együtt, hogy hogyan ne végezd te magad is ezekkel a problémákkal.
 
1. Úgy érzik, hogy már tudnak minden fontos választ.
  • "Ó, hát persze, hogy nem fognak végleg összejönni. Ez a szerző sosem hagyja egy karakternek sem, hogy sokáig boldog legyen."
  • "Ez eddig egy eléggé kiszámítható cselekmény volt, úgyhogy már látom, mi lesz a végkifejlet - és már milliószor láttam hasonlót."
  • "Ez a karakter annyira erős és mindig könnyedén győzedelmeskedik, szóval tudom, hogyan fog ez lejátszódni."
Ennek helyrehozása: Tegyél róla, hogy nem rázódsz bele egy rutinba vagy követed állandóan a tipikus egyezményeit annak a műfajnak, amiben írsz. Rázd fel a dolgokat, hogy az emberek találgassanak!
 
2. Nem törődnek a karakterekkel.
  • "Ő mindig annyit siránkozik, annyira fösvény és önző! Kit érdekel, hogy előléptetik-e!"
  • "Ő csak nyavalyog és panaszkodik mindenért, még akkor is, amikor az emberek erejükön felül próbálnak rendesek lenni vele. Miért kéne kedvelnem, vagy miért kéne, hogy érdekeljen, hogy megint megkapja-e, amit akar?"
  • "Ez a karakter annyira unalmas, olyan, mintha azt nézném, ahogy a festék szárad. Ezt nem tudom tovább olvasni."
  • "Nincs értelme érdeklődni az új karakter iránt. Az író csak olcsó trükknek használja az ilyen karaktereket, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ez a szereplő amúgy is elmegy pár epizódon belül."
Az embereknek kell valami ok, hogy drukkoljanak a főhősnek. Általában segít, ha adsz neki legalább néhány szimpatikus tulajdonságot és pár logikus problémát - anélkül, hogy annyira csodássá vagy erőltetetten gondterheltté tennéd, hogy már nem hihető.
Ezenkívül szükségük van arra, hogy találjanak egy okot, ami miatt érdekesnek találhatják a karakteredet. Az érdekes szereplők azok, akik érdekes dolgok megtörténését idézik elő valamilyen módon. Talán ez egy véleményből fakad, amiről úgy érzik, ki kell fejezniük vagy esetleg egy szokatlan vagy drámai válaszból jön egy adott helyzetre, vagy netán valami furcsa, ostoba vagy merész dologból, amit eldöntöttek, hogy megtesznek. Akárhogy is, a karakterek, akik csak céltalanul őrlődnek, és nincs véleményük semmiről, unalmasak.
Az embereknek viszonylagos bizalommal érzelmeket fektetni is kell beléjük. Ha tudják, hogy a karakter hamarosan el lesz távolítva a történetből és/vagy előbb vagy utóbb kiderül róla, hogy antihős, nincs értelme érzelmileg beruházni - azzal csak egy csalódást érnének el. Szóval ne hagyd, hogy kiszámítható legyél ezzel kapcsolatban azzal, hogy rutinba rázódsz.

3. Nem törődnek a végkimenetellel.
  • "És akkor  mi van, ha megoldják ezt a problémát? Már úgyis eldőlt, hogy kudarcot vallanak."
  • "Mindannyian annyira szörnyűek, nem is igazán számít, hogy ki nyer vagy veszít."
  • "Ez a dráma most már olyan régóta tart, többé már nem is érdekel, hogyan végződik. Csak azt akarom, hogy abbamaradjon, és a cselekmény továbbhaladhasson."
Tegyél róla, hogy amit a főhősöd tenni próbál, annak legyen jelentőségteljes az eredménye, ha sikerrel jár. Ha a végkimenetel éppenséggel nem is számít, nincs értelme maradni, hogy megtudjuk, mi történik.
Próbáld meg elkerülni a cselekményeid, cselekményíveid és mellékcselekményeid vonszolását. Talán épp vonszolod a cselekményedet, ha...
  • Egy csomó cifraságot alkalmazol - például valószínűtlenül sok szerencsétlenséget, hanyatlást, utolsó percben történő menekülést, semmiből feltűnő új ellenséget, valószínűtlen félreértést vagy hibát, stb. -, hogy tovább húzd a megoldást.
  • Eléred, hogy a karaktereid figyelmét elkerülje egy viszonylag egyszerű megoldás, ami egyszer s mindenkorra véget vetne az egész slamasztikának, vagy helyrehozná azt, hogyha észrevették volna.
  • Egy csomó csavart vagy bonyodalmat dobálsz, amiket egészen el lehetne tüntetni, és a történet végkimenetele mégsem változna semmit.
  • Rengeteg tölteléket használsz - azaz olyan anyagot, ami nem is viszi előre igazán a cselekményt.
  • Újra felhasználsz valami olyasmit, amire már volt példa azelőtt.
  • Hagyod, hogy a karakterek hosszú időkön keresztül semmit ne tegyenek, ami előremozdítaná a cselekményt - annak ellenére, hogy valójában semmi sem akadályozza őket ebben.
Hasonlóképp, az is megölheti az érdeklődést, ha túl sokat vársz a részek között. Az emberek végül elunják a várakozást és továbblépnek valami másra, és amikor végre közzéteszed a következő részletet, talán túl késő lesz, hogy megint felkeltse az érdeklődésüket.
 
4. A kérdés jelentéktelennek tűnik valami máshoz képest.
  • "Légyszi, abbahagyhatnánk az aggódást, hogy ki az igazi apja, és folytathatnánk végre a világ megmentését a fenyegető elpusztításától?"
  • "Azt hiszem, kitalálni, hogy mit terveznek az űrlények, egy kicsit fontosabb, mint ennek az eltűnt kutyának a megtalálása!"
  • "Tényleg nem érdekel, hány pitét ad el ez a karakter a mai nap során. Mikor tudjuk már meg, hogy mi van az elvarázsolt erdőben?"
Különféle dolgokat tehetsz, hogy ezt kijavítsd. Az egyik legjobb, ha szem előtt tartod, hol vannak a történetedben a lényeges dolgok. Az elsődleges fókuszodnak ott kéne lennie. Persze, attól még bukkanhatnak fel kisebb problémák is - csak ezeknek nem szabad túl sokáig háttérbe szorítaniuk a nagyobbat. Kérdezd meg magadtól - van a karakterednek választása, hogy egy nagy problémával vagy egy kisebbel pepecseljen? Ha igen, miért nem kezdett már hozzá ez a karakter a nagyhoz?
Egy másik teendő, hogy állj meg, és gondolkodj el azon, hogy miért van itt a közönséged. Ha egy vámpírsztorit írsz, tudod, hogy valószínűleg azért jöttek, hogy vámpírokat lássanak - úgyhogy ne piszmogj olyasmivel, ami annyira nem fontos a cselekmény szempontjából, mielőtt mutatnál egy vagy néhány vámpírt.
Szintén szükséges, hogy jól kezeld az emberek reményeit, mielőtt elkezdik a történetedet. Ez azt jelenti, hogy ha a történeted egy románc, amiben véletlenül van pár vámpír, ne a vámpírokat magasztald, hogy értük érdemes vetni a sztorira egy pillantást - inkább a románc az, amire fókuszálnod kéne. Másképp lesz pár olvasód, akik közben egész végig azon tűnődnek majd, mikor fog eltűnni a tetves románc az útból, és mikor kezdődik végre a vámpírcselekmény. És a végén valószínűleg utálni fogják a történetedet, mert az sosem adta meg nekik azt, amit akartak!
 
5. Túlságosan belezavarodnak abba, ami épp folyik ahhoz, hogy tudják, mi a kérdés.
  • "Abban sem vagyok biztos, hogyan terjed a vírus, szóval ez a karakter most kockáztatja, hogy megfertőződjön, vagy mi?"
  • "Várjunk, ennek most mi is a célja? Ennek hogy kéne megoldania a problémát?"
  • "Egy pillanat, miért üldözi a rosszfiú a csajt megint? Mit is akart tőle?"
  • "Álljunk meg egy pillanatra, miért ez a karakter az antihős? Mit tett ez a karakter, ami annyira rossz volt? Miért kéne akarnom, hogy a 'hős' legyőzze ezt a karaktert?"
Van néhány gyakori oka annak, ha a közönség nem tudja, mi folyik éppen, és ezek a következők:
  • A dolgok nem voltak eléggé elmagyarázva vagy alaposan megmutatva.
  • A dolgokat homályosan vagy hajszolt tempóban magyaráztad el vagy mutattad meg.
  • A dolgok egy olyan jelenetben lettek elmagyarázva vagy megmutatva, amikor a közönség figyelmét valami más foglalta le (például egy küzdelem, lényegtelen párbeszéd, valahol valami túlságosan látványos dolog), így az nem fogta fel.
  • Többszörösen ellentmondó magyarázatokat (vagy legalábbis ellentmondónak hangzó magyarázatokat) adtál, és így a közönség nem tudja, melyik a tényleges.
Úgyhogy figyelj oda, hogy mit hogyan illesztesz össze, és kérdezd meg magadtól, hogy te magad beleesel-e ezek közül bármelyik csapdába.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a műved sosem tartalmazhat semmi kétértelműséget (a homályosság nagy hatással bírhat a megfelelő helyeken!), de a közönségnek tisztában kell lennie azzal, hogy mi forog kockán, és hogy a főszereplők épp mit próbálnak tenni. Másképp nincs semmi, ami miatt aggódhatnának vagy amin tűnődhetnének - kivéve, hogy mi a fene akar itt történni, de az nem építi a feszültséget.

És még néhány tipp a feszültség egyensúlyoztatásához és irányításához
 
Ha a műved egynél több cselekményt vagy cselekményívet fog tartalmazni, vagy számos cselekménye vagy cselekményíve lesz, amik majd összeadódnak egy nagy metacselekménnyé, azt kéne szem előtt tartanod, hogy a feszültség ciklusokat járjon be - ahol a feszültség felemelkedik, az megoldódik, aztán egy új jelenet követi, ahol a folyamat elölről kezdődik. (Habár a következő cselekményben a feszültségnek egy kicsit magasabbról kéne indulnia, mint az előzőben, olyasminek köszönhetően, ami az első cselekményben épült fel, és ami nem fog megoldódni a metacselekmény ívének végéig!) Mindenesetre nem tarthatod a feszültség mennyiségét folyamatosan ugyanazon a felfelé haladó íven a végtelenségig; mert akkor drámai hiperinflációval fogod végezni.

Emlékezz, hogy a magasfeszültségű jelenetek kicsit vízalatti érzetet keltenek, szóval időről időre engedd fel a közönségedet levegőzni. Ezt teheted azzal, hogy alkalomadtán megtöröd a nyomást, amit a feszültséged felépített. Például sok TV-shownak van alkalmi "szusszanó epizódja", amikor a karakterek valami olyasmit tesznek, ami nem annyira stresszes vagy komoly. Néhány történetben szerepet kaphat egy szegmens, amikor a karakterek valahol biztonságban baromkodnak egy ideig, és kicsit jól érzik magukat, mielőtt folytatják a küldetésüket. Egyes történetek esetleg mutatnak egy pillanatnyi érzékenységet vagy meghittséget.
Persze, ezek a szusszanó pillanatok lehetnek (és nagyon is kéne nekik!) valamilyen módon relevánsak a történet szempontjából - például fontos információ derülhetne ki (és egy lassú jelenetben fényt deríteni a kritikus információra segíthet biztosítani, hogy az olvasók nem lesznek túlságosan elkalandozva ahhoz, hogy felfogják!), valami fontosat lehetne elsajátítani vagy találni, vagy mutathatnál az olvasónak valamit, ami szemlélteti, hogyan fejlődik a karakterek kapcsolata. Potenciálisan sok dolgot lehet tenni a történet haladásának kedvéért ezekben a pillanatokban.

Emlékezz, hogy az emberek kivétele a pillanatból megöli a feszültségedet. Ennek példájaképp, sok hátborzongató történetben a narrátor sebességet vált, hogy olyan módon írja le az eseményeket, amivel emlékeztet minket, hogy egy olyan történetet mesélnek nekünk, ami a múltban történt - például, "Arra, ami utána történt, még mindig nincs épkézláb magyarázatom" vagy "Nem emlékszem, mi történt azután". Ne csinálj ilyet, ha fenn akarod tartani a feszültségedet - olyan hangnemben írj, ami a pillanatban tartja az olvasókat.

Az emberek hitetlenségből fakadó feszültségének megtörése is tönkreteszi a feszültséget. A közönséged emlékeztetve lesz, hogy a sztori csak egy darabka kitaláció. Ez az egyik oka, hogy amikor való életi dologról írsz, amit a közönséged ismerősnek fog találni, kutakodnod kell, és hogy amikor fantáziavilágot írsz, amiben te magad állítod fel a szabályokat, következetesnek és logikusnak kell maradnod a világod működtetésében.

A túl sok vaklárma beleírása a sztoriba elpusztítja a képességedet a feszültségteremtésre. A ritka vaklárma itt és ott nem fog ártani a sztoridnak, de ha a vaklármák köznapivá válnak, az emberek elkezdenek majd számítani rájuk, így nem fognak érezni semmiféle felindulást, amikor az igazi fordulat befut. Úgyhogy hacsak nem akarod az olvasóidat biztonságérzetbe ringatni, szorítsd vissza a vaklármákat.

Ha a végeredmény elcsépelt, akkor mindent elpazaroltál. Elpazaroltad a saját erőfeszítésedet, és elpazaroltad a közönséget idejét, érzelmeit és lehet, hogy még a pénzét is.

Szóval, összegezzük!
  • Valahányszor a közönséged egy válaszért kiáltó kérdéssel találja szembe magát, megvan a feszültség. Dióhéjban ennyi az egész.
  • A történet lefolyása alatt a legvalószínűbb, hogy fokozatosan szeretnél feszültséget építeni - amíg az el nem jut egy tetőpontig, ahol megoldódik, és a történet véget ér.
  • Öt fő oka lehet, ha az "izgalmas" forgatókönyved mégsem tartja feszültségben az olvasókat - úgy érzik, hogy már tudják a válaszokat, nem törődnek a karaktereiddel, nincs okuk törődni a végkimenetellel, a kérdés nem tűnik fontosnak, vagy egyszerűen túlságosan összezavarodtak, hogy megértsék, mi a kérdés.
  • Ha a történeted egynél több cselekményt vagy cselekményívet tartalmaz, fel kell oldanod az adott jelenet feszültségét, és újra vissza kell lépned a kezdéshez, máskülönben drámai hiperinflációval fogod végezni.
  • Magasfeszültségű jelenetek nézése/olvasása egy kicsit olyan, mint víz alatt lenni. Adj a közönségednek lehetőséget, hogy "szusszanjanak", azzal, hogy alkalomadtán megtöröd a feszültséget, amit felépítettél.
  • Kitépni az embert a pillanatból azzal, hogy például olyasmit írsz, ami emlékezteti az olvasót, hogy a történet olyasmi, ami már a múltban történt, megöli a feszültséget, amit felépítettél.
  • A túl sok vaklárma elpusztítja a képességedet a feszültségteremtésre. Hacsak nem az a célod, hogy hamis biztonságérzetbe ringasd az olvasóidat, maradjanak ritkák a vaklármák.
  • Ha a feszültség egy ócska végkimenetelhez vezet, mindent elpazaroltál.
Szívből remélem, hogy hasznos volt ez a bejegyzés. Mindenkinek a lehető legkevésbé kimerítő iskolát/munkát kívánok. (Brühühü.)
Ciao, gente! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése