Mivel megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy frissíteni kéne az oldalak sorát egy ilyesmivel is, ezért íme; a többi blogom "figyelője".
2015 októberében csatlakoztam a blogot vezető Franhez, mint a blog kritikaírója. Az idők során összesen 15 kritikát tettem közzé ezen a blogon, de egy ideje - konkrétan 2016 novembere óta - nem érkezett rendelés (amit különösebben nem gyászolok, mert el vagyok én havazva így is éppen eléggé), ami miatt most eléggé kong a blog az ürességtől. De ettől még mindig aktív vagyok, ha csak névlegesen is, és szerettem/szeretek ezen a blogon dolgozni, mert mindig a lehető legváltozatosabb hangvételű kritikák megírását tette lehetővé számomra. Ha valakinek van rá igénye, rendeljen bátran designt vagy wattpados könyvborítót szerkesztőtársnőmtől! :D
2016. február 21-én nyertem felvételt eme blog számos tehetséges szerkesztője közé, és még mindig megtiszteltetés velük dolgozni, ha néha döcögős is a ténykedésünk az oldalon. Nagyon el vagyok maradva az ottani kritikákkal (hiába, hogy már 13-at publikáltam), de nem rúgják ki a seggem, szóval a lehető legjobb munkahely, vagy akárminek nevezzem. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: lehet kritikát kérni rajtam kívül három bloggerinától; fejlécet négy, designt egy leányzótól, továbbá vannak köztünk, akik blogajánló, könyvborító és fülszöveg elkészítését is vállalják, úgyhogy igazán érdemes benézni! ;)
"A boldog befejezések ideje is lejár lassan."
"Tudod, te voltál az első igazi szerelmem. De honnan is tudhatnád? Sosem mertem elmondani."
"Háromszor álmodtam meg, hogy velem vagy, mindhármat máshogy, de te közben egy gondolatot sem pazaroltál rám."
"Olyan, mintha ketrecbe lennénk zárva, tudod? Vagy biztos csak én érzem így, már nem tudom. Körbe-körbe mászkálunk, keressük azt, amiért még érdemes lehet reggel felkelni az ágyból és végigküzdeni a napot, de sehol semmi. Ezért egymásnak esünk, mert nincs kéznél senki más, akit hibáztathatnánk - kivéve persze saját magunkat, de úgyis egész nap önsajnálatba merülünk, szóval... A lényeg, hogy úgy szar az egész, ahogy van."
"Hát, kérlek, engedd el a kezem, / Ne zavarjon, hogy te voltál a mindenem! / Most az egyszer azt nézd, ami nekem jó, / Tépd ki a szívem, hogy többet ne fájhasson."
"Egy nap talán majd nem akarlak téged, / És nem fáj majd, hogy nem kellettem neked."
"Várom, hogy elfelejtselek, és végre / Begyógyuljanak a tőled kapott sebek. / Fáj, hogy így lett vége, de reménykedem, / Hogy egyszer te is rájössz, hol rontottad el."
"Ez voltam én neked: egy elcseszett vicc, / És hiszem: ez a vicced lesz a sírkövemre írva is. / De kétlem, hogy te emlékeznél rá egy percig is, / Mert a te szíved azt a végtelenséget irántam nem érzi..."
"Sebaj, kedves, ez is elmúlik lassan, mint a világon minden más is!"
"Még mindig kísért az árnyékod / Álmatlan, fájdalmas éjszakákon. / Te álmodsz-e rólam vajon?"
"Ne gondolj rám, éld az életed, / Mást nem mondhatok: hozd ki belőle a legtöbbet. / Majd meglátjuk, hogy a pár hétig kitartó, hamis barátokért / Megérte-e, hogy egy semmitmondó tucat légy."
"Hiába, mindig naiv és álmodozó voltam, / Ezért bíztam abban is, hogy neked számítottam. / De így már sosem leszek fontos neked, / Akár le is hunyhatnám örökre a szememet."
"Ne haragudj, amiért / egyike voltál azoknak, akikért / a világ végére is elmentem / volna, és akiknek / odaadtam mindent, amim / csak volt, ez bármily kevés is."
"Kérlek, ne sírj! Nem akarlak sírni látni, / Azt akarom, hogy legyél nálam erősebb; / Hogy leküzdd azokat a démonokat, amik / Engem már réges-régen legyőztek."
"Mondd, hát nem fura? / Talán soha nem is kellett volna nekünk / egymás közelébe kerülnünk..."
"Velem lenni nem kifizetődő: nem értek az emberekhez, / Nem tudok szeretni, mert nem ismerem a szeretetet. / Mit nem értesz? Tűnj már el, és soha ne is lássalak! / Nem akarom, hogy neked is csak fájdalmat okozzak!"
"Öljetek meg! Vessetek véget / Minden szenvedésemnek! / A fenébe, évek óta nem szabadulok; / Hagyjatok, és végre eltávozok!"
"Ne hagyd, hogy egymástól elszakadjunk, / S hogy kihűljön a barátságunk! / Ne hagyd, hogy minderről lemondjunk; / Hisz' tudod, hogy egymás mindenei vagyunk..!"
"Legszívesebben minden rossz emlékedet eltörölném, / Hogy mindig mosolyogni lássalak, amíg csak élsz. / Ellopnám az életedből az összes rossz embert, / Hogy ne háborgassák az álmodat minden éjjel."
"Van ez az ünnep, amit / sokra tart majd' mindenki. / Én nem értem, hogy miért, / hisz' üres kín az egész. / Minek a sok fényes dísz? / A fájdalmon nem segít. / Akik gyűlölik egymást, / e napokon is fogják. / Egy sebet sem gyógyít be / a szeretet ünnepe."
"Mindig mondtam, hogy addig örülj, amíg nem / ismersz úgy igazán engem - higgy nekem: / nem akarod tudni, milyen ember a lány, akinek / a szívét szeretnéd, nem tudva, hogy nincs neki az sem."
"Amit én reméltem (nem is tudom, mit vártam), / Az így is, úgy is lehetetlen lett volna..."
"Álmodozó vagyok, és ha felébredek, / Nem törheted össze a lelkemet - az álmaimat veszed el. / És ahogy továbblépsz, emlékezz rám, / Emlékezz mindarra, amik voltunk - ránk."
"Megint elhagyott mindenki. És te hogy vagy? / Öltek már meg azok, akik a mindeneid voltak?"
"Mondanám, hogy véget vetek neki, de hogyan? / Az öngyilkosság főbűn, de már rég nincs hitem. / Ha lenne Isten, nem hagyna el soha, / Nem hagyná, hogy mindez megtörténjen."
"Már nem fáj annyira, mint egy hete fájt még; / Már nem olyan minden perc, mintha mindjárt sírnék. / Már nem vergődöm: elfogadtam még azt is, hogy / Már nem leszünk mi soha barátok."
"Bármit tettél vagy mondtál, még mindig szeretlek, / És nem tudom kiölni magamból ezt a szeretetet. / Azt hiszem, ezt romlott szerelemnek hívják: / Akkor sem múlik el, ha te cserbenhagytál."
"Ő olyan gyönyörű volt, hogy ránézni se mertem: / Mint egy földre szállt angyal, szárnyakkal és dicsfénnyel. / Jót is látott bennem, pedig az már rég elveszett, / S már én sem találtam azt, amiért érdemes élnem..."
"Hogy lennél jó, Istenem, ha ezt művelted, / Vagy, ha az vagy, a mindenhatóság hova lett? / Esetleg nem érdekel az emberek sorsa? / Vagy nem is léteztél te sohasem, soha?!"
Folyamatos szerkesztés alatt, gondolom. Ha valamelyik blog esetleg felkeltette az érdeklődésedet, ne habozz benézni - elviekben nem eszem embert -, és ha kérdésed van, bátran tedd fel azt is!
xx Nessa
Többi kritikás blogom
 |
| Ami Belefér |
 |
| Paparazzi Blog Design |
Történetes blogjaim
 |
| Angyali érintés |
Azt hittem, a világ csupán jó, és semmi más - hogy az élet nem áll másból, csak fehérből, jóból, boldogból, barátságból és szerelemből. Imádtam a dalokat, a hős lovagok nagy tetteit, és azt, ahogy megmentik a hercegnőket a rabságból. Imádtam, hogy a történet mindig jól végződik, mindig ott a boldog befejezés. De aztán kiderült, hogy hatalmasat tévedtem, és a mesék hazudnak... a többiek becsaptak: a világ valójában nem szép hely, hanem gonosz, álnok és elviselhetetlenül egocentrikus. Az emberek már régen nem törődnek egymással, mindenki csak törtet előre, nem nézve, kiken gázol át. Hiába a mesék és a dalok, ha a valóságot meg sem közelítik.
Szerettem volna változtatni a dolgokon, hogy olyan legyen minden, mint csodaországban... de nem lett.
2015. április 23-án jelentkeztem e, fantasy-nek csak nagyon lengén nevezhető, inkább reál nonfanfictionnel, és azóta töretlen lelkesedéssel írom a sorait - legutóbb a huszonegyedik fejezetét tettem közzé. Akinek felkeltette a figyelmét a fülszöveg, az úgyis belenéz, akinek meg nem, az akármilyen győzködésem ellenére sem fog, szóval ennyi elég is erről szerintem. :) |
| Truth or Lie..? |
1. évad: Louis Tomlinson, a híres One Direction szívtiprója váratlanul és látszólag minden ok nélkül szakított barátnőjével, Eleanor Calderrel, aminek csak a fiú bandatársai tudják az okát. A menedzsment kijelenti, hogy a rajongók egy része Larry titkos románcát okolja a szakításért, és ennek minél előbb véget kell vetni: Louisnak muszáj találnia új barátnőt, de lehetőleg olyat, aki nem tudja, hogy csak látszatkapcsolatnak kell. Épp kapóra jön hát a mit sem sejtő Chloe West, aki csakhamar őszinte érzéseket kezd táplálni Louis iránt, ő viszont csak nagy nehezen tudja eltitkolni az egyébként naiv és jóhiszemű lány elől, hogy még mindig nem felejtette el Eleanort. Egy idő után viszont Louis érdeklődése is felébred a lány iránt, és az álkapcsolatból egy csapásra lesz őszinte. Chloe viszont megtudja az igazságot, és kevés hiányzik hozzá, hogy mindent felborítson újabb és újabb helytelen döntéseivel... Vajon sikerül ennek a két, oly' sok tekintetben hasonló embernek végül egymásra találnia..?
2. évad: Harold Edward Styles sok mindenről lemondott az elmúlt húsz évben, de egyvalamiről nem: a bosszúról. Chloe és Louis lányán, Tessán akarja megtorolni azt, amit volt legjobb barátján és a szerelmén nem képes. Tessa szívét akarja összetörni, hogy Louis és Chloe megtudják, mit tettek vele annak idején – de a terve kudarcba fullad. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Tessa Isabella Tomlinson a lehető legszerethetőbb, legjobb szívű lány, akivel valaha találkozott. Ezért a gúnyos mosolyok és hamisan csillogó szemek helyét nemsokára őszinte érzelmek veszik át. A gond már csak az, hogy, mikor Tessa már épp lemondana a barátjáról, Peterről Harryért, megtudja a férfi eredeti szándékát, és kis híján minden tönkremegy. Összejöhetnek még, a történtek után és ellenére is? Lehetséges, hogy Harry végre elengedje a múltat, amibe annyi éven át kapaszkodott, hogy Tessa mellett boldog lehessen? És Tessa szeretete Harry iránt vajon erősebb-e, mint húsz év gyűlölete és magánya? Elég lesz Tessa érintése, hogy Harry újra embernek érezze magát?
3. évad: Harold Edward Styles árvái már rég felnőttek, és ki tudja, miben ütöttek az apjukra. Egyikük Harry-hez hasonlóan énekes, a másikuk épp pénztáros, de havonta új munkát kell keresnie, mert nem tudja, mikor kell csendben maradnia. Hayden a hivatása ellenére félénk és csendes, Hope vakmerő és nagyszájú. Előbbi egy kedves táncoslányt szeret, utóbbi mindig azt a srácot, akit nem kéne. A fiú a természetesség híve, a lány festi a haját és a szivárvány minden színében pompázó kontaktlencséket hord. Az egyik önmagát adja, a másik álarcok mögé bújik, hogy senki ne tudja meg, mennyire sebezhető valójában és senki ne kerülhessen közel hozzá. Can Haznedar mégis megpróbálja, mert makacsságban ő az egyetlen, aki felér a lányhoz. Hogy sikerrel jár-e, azt csak ők hárman tudják - Hayden Eric Styles, Can Haznedar és Hope Elana Styles. És te is megtudod, kedves olvasó, ha veszed a bátorságot, és elolvasod a történetüket!
Amint látható, a blog a harmadik évadát tapossa, és jelen pillanatban a nyolcvanhatodik része a legfrissebb. Nem állítom, hogy ez a One Direction-fanfiction bármi maradandót, különlegeset adni tudna az olvasónak; de azt tudom, hogy három dolgot - legalábbis szerintem - meg lehet belőle tanulni. Az első, hogy a szerelmi háromszög olyan széttörhetetlen kapcsolat, amelyben a harmadik személy, egy önzetlen, tiszta szívű ember - talán tudtán kívül is - összetartja a másik kettőt. A második, hogy az életben történnek olyan dolgok, amiket nem lehet visszacsinálni. De a sebeket, amiket ezek a dolgok okoztak, legtöbbször be lehet gyógyítani, ha jön valaki, akiért érdemes újrakezdeni. A harmadik pedig, hogy van olyan ember, aki nem titkolja, kicsoda, és van olyan is, aki csak akkor dobja el az álarcát, ha van valaki, aki érezteti vele, hogy érdemes önmagát adnia.
Verses-novellás blogom
 |
| Volt egyszer egy rémálmom |
Te is úgy érzed, hogy a körülötted zajló élet megfojt? Te is elmenekülnél inkább, mintsem holnap is tükörbe kelljen nézned? Te is a zenébe, az írásba és az olvasásba fojtod a ki nem mondott, soha nem múló fájdalmadat? Te is úgy érzed, hogy kilógsz a sorból, ezért minden ajtót becsapnak az orrod előtt? Neked sincs olyan ember az életedben, akinek bármit elmondanál, vagy, ha van is ilyen, vele még sosem találkozhattál személyesen?Ha így áll a helyzet, akkor mindent érteni fogsz, ami a blogon megtalálható. Ide töltöm fel a legrosszabb napjaimon, a legnehezebb pillanataimban szavakba öntött gondolataimat, novelláimat, idézeteimet és verseimet.Megjegyzendő, hogy ez a blog nem egy buzdító, életkedvet árasztó oldal. Mindenki ennek tudatában nézzen körbe, illetve zárja be a lapot.
Szerintem egyértelmű, hogy ez az a blog, ahol a valódi lelkiállapotomat a leginkább kimutatom így, blogi keretek között. Persze, ez kábé egytized része a teljes sötétségnek, ami bennem uralkodik, de már ennyit is nehezen öntöttem szavakba. Szóval, ha épp ilyesmihez van hangulatod - amit kétlek; de ez egy "ajánló", vagy mi, szóval most úgy kell tennem, mintha lenne erre esély -, nézz csak be erre a blogomra. Kedvcsinálónak néhány idézet az eddigi novelláimból és verseimből:"A boldog befejezések ideje is lejár lassan."
"Tudod, te voltál az első igazi szerelmem. De honnan is tudhatnád? Sosem mertem elmondani."
"Háromszor álmodtam meg, hogy velem vagy, mindhármat máshogy, de te közben egy gondolatot sem pazaroltál rám."
"Olyan, mintha ketrecbe lennénk zárva, tudod? Vagy biztos csak én érzem így, már nem tudom. Körbe-körbe mászkálunk, keressük azt, amiért még érdemes lehet reggel felkelni az ágyból és végigküzdeni a napot, de sehol semmi. Ezért egymásnak esünk, mert nincs kéznél senki más, akit hibáztathatnánk - kivéve persze saját magunkat, de úgyis egész nap önsajnálatba merülünk, szóval... A lényeg, hogy úgy szar az egész, ahogy van."
"Hát, kérlek, engedd el a kezem, / Ne zavarjon, hogy te voltál a mindenem! / Most az egyszer azt nézd, ami nekem jó, / Tépd ki a szívem, hogy többet ne fájhasson."
"Egy nap talán majd nem akarlak téged, / És nem fáj majd, hogy nem kellettem neked."
"Várom, hogy elfelejtselek, és végre / Begyógyuljanak a tőled kapott sebek. / Fáj, hogy így lett vége, de reménykedem, / Hogy egyszer te is rájössz, hol rontottad el."
"Ez voltam én neked: egy elcseszett vicc, / És hiszem: ez a vicced lesz a sírkövemre írva is. / De kétlem, hogy te emlékeznél rá egy percig is, / Mert a te szíved azt a végtelenséget irántam nem érzi..."
"Sebaj, kedves, ez is elmúlik lassan, mint a világon minden más is!"
"Még mindig kísért az árnyékod / Álmatlan, fájdalmas éjszakákon. / Te álmodsz-e rólam vajon?"
"Ne gondolj rám, éld az életed, / Mást nem mondhatok: hozd ki belőle a legtöbbet. / Majd meglátjuk, hogy a pár hétig kitartó, hamis barátokért / Megérte-e, hogy egy semmitmondó tucat légy."
"Hiába, mindig naiv és álmodozó voltam, / Ezért bíztam abban is, hogy neked számítottam. / De így már sosem leszek fontos neked, / Akár le is hunyhatnám örökre a szememet."
"Ne haragudj, amiért / egyike voltál azoknak, akikért / a világ végére is elmentem / volna, és akiknek / odaadtam mindent, amim / csak volt, ez bármily kevés is."
"Kérlek, ne sírj! Nem akarlak sírni látni, / Azt akarom, hogy legyél nálam erősebb; / Hogy leküzdd azokat a démonokat, amik / Engem már réges-régen legyőztek."
"Mondd, hát nem fura? / Talán soha nem is kellett volna nekünk / egymás közelébe kerülnünk..."
"Velem lenni nem kifizetődő: nem értek az emberekhez, / Nem tudok szeretni, mert nem ismerem a szeretetet. / Mit nem értesz? Tűnj már el, és soha ne is lássalak! / Nem akarom, hogy neked is csak fájdalmat okozzak!"
"Öljetek meg! Vessetek véget / Minden szenvedésemnek! / A fenébe, évek óta nem szabadulok; / Hagyjatok, és végre eltávozok!"
"Ne hagyd, hogy egymástól elszakadjunk, / S hogy kihűljön a barátságunk! / Ne hagyd, hogy minderről lemondjunk; / Hisz' tudod, hogy egymás mindenei vagyunk..!"
"Legszívesebben minden rossz emlékedet eltörölném, / Hogy mindig mosolyogni lássalak, amíg csak élsz. / Ellopnám az életedből az összes rossz embert, / Hogy ne háborgassák az álmodat minden éjjel."
"Van ez az ünnep, amit / sokra tart majd' mindenki. / Én nem értem, hogy miért, / hisz' üres kín az egész. / Minek a sok fényes dísz? / A fájdalmon nem segít. / Akik gyűlölik egymást, / e napokon is fogják. / Egy sebet sem gyógyít be / a szeretet ünnepe."
"Mindig mondtam, hogy addig örülj, amíg nem / ismersz úgy igazán engem - higgy nekem: / nem akarod tudni, milyen ember a lány, akinek / a szívét szeretnéd, nem tudva, hogy nincs neki az sem."
"Amit én reméltem (nem is tudom, mit vártam), / Az így is, úgy is lehetetlen lett volna..."
"Álmodozó vagyok, és ha felébredek, / Nem törheted össze a lelkemet - az álmaimat veszed el. / És ahogy továbblépsz, emlékezz rám, / Emlékezz mindarra, amik voltunk - ránk."
"Megint elhagyott mindenki. És te hogy vagy? / Öltek már meg azok, akik a mindeneid voltak?"
"Mondanám, hogy véget vetek neki, de hogyan? / Az öngyilkosság főbűn, de már rég nincs hitem. / Ha lenne Isten, nem hagyna el soha, / Nem hagyná, hogy mindez megtörténjen."
"Már nem fáj annyira, mint egy hete fájt még; / Már nem olyan minden perc, mintha mindjárt sírnék. / Már nem vergődöm: elfogadtam még azt is, hogy / Már nem leszünk mi soha barátok."
"Bármit tettél vagy mondtál, még mindig szeretlek, / És nem tudom kiölni magamból ezt a szeretetet. / Azt hiszem, ezt romlott szerelemnek hívják: / Akkor sem múlik el, ha te cserbenhagytál."
"Ő olyan gyönyörű volt, hogy ránézni se mertem: / Mint egy földre szállt angyal, szárnyakkal és dicsfénnyel. / Jót is látott bennem, pedig az már rég elveszett, / S már én sem találtam azt, amiért érdemes élnem..."
"Hogy lennél jó, Istenem, ha ezt művelted, / Vagy, ha az vagy, a mindenhatóság hova lett? / Esetleg nem érdekel az emberek sorsa? / Vagy nem is léteztél te sohasem, soha?!"
Folyamatos szerkesztés alatt, gondolom. Ha valamelyik blog esetleg felkeltette az érdeklődésedet, ne habozz benézni - elviekben nem eszem embert -, és ha kérdésed van, bátran tedd fel azt is!
xx Nessa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése